Hirdetés

Lecsapott a házigazdákra a Román Kupa átka

A Kolozsvári U-BT legyőzte a férfi kosárlabda-Román Kupa nyolcas döntőjének nagyszebeni házigazdáját, és készül a Steaua elleni elődöntőre.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. február 15., 16:452017. február 15., 16:45

Idén már biztosan nem törik meg a 2008 óta tartó „házigazdaátok\" a férfi kosárlabdázók Román Kupájának nyolcas döntőjében, a Nagyszeben (képünkön sárga mezben) ugyanis már a főtábla negyeddöntőjében „elvérzett\" a Kolozsvári U-BT-vel szemben – ezzel biztossá vált, hogy a torna házigazdája idén sem tarja otthon a serleget.

A szervezők már a kedden kezdődött torna előtt bejelentették, hogy a nyitónapra az összes jegy elkelt, de a lelátókon ülő hazai nézők biztatása is kevés volt ahhoz, hogy az aktuális szezonban nagy formában lévő, a kupában címvédő Kolozsvári U-BT-t féken tartsa. A tavaly még játékosként győztes Mihai Silvășan most edzőként vezényelte pályára az amúgy szurkolóik által ugyancsak a helyszínen támogatott Szamos-partiakat, akik az első negyedben hárompontos hátrányból fordítva négy, majd pedig összesen hat ponttal léptek meg ellenfelüktől.

Dan Fleșeriu edző a nagyszünetben rendezte a szebeni sorokat, ezért a folytatásban visszazárkóztak, Kúti és Moldoveanu hárompontosai sem gátolták meg őket abban, hogy kiegyenlítsék az állást. A hazai öröm azonban nem tartott sokáig, mert a kolozsváriak az utolsó percekben visszaállították a különbséget, a negyedik negyedben pedig már esélyt sem adtak házigazdáiknak a fordításra. Végül 88:70-re nyertek, és készülnek a Craiova ellen szintén kedd este 83:63-ra győztes Steaua elleni elődöntőre (ma 18 órától, DigiSport).

A szebeni edző nem leplezte csalódottságát, de a belföldi játékosok szereplésével is elégedett volt. „Nem okozott problémát, hogy kettőt kötelezően pályán kell tartani. Nagyjából fél órán át bírtuk is az iramot az ellenféllel, de utána összerogytunk. Minden egyes alkalommal így járunk az U-BT-vel szemben, túl jók, hogy le lehessen őket győzni\" – értékelt Fleșeriu. Ezt minden bizonnyal a kedden 21 pontig jutó Vlad Moldovan is szeretné bizonyítani, a negyeddöntő után ugyanis emlékeztetett edzőjük korábbi bejelentésére: „azért jöttünk, hogy megnyerjük a kupát, bármilyen más eredmény kudarcot jelentene.\"

Silvășan legénysége már a Steaua ellen hangol, miközben szerdán este Marosvásárhelyi Maros KK–Galac és Temesvár–Nagyvárad mérkőzéseket rendeznek a csütörtöki második, 20.30-kor kezdődő elődöntőért. Ezt szintén a DigiSport közvetíti élőben, mint ahogyan pénteken 19 órától a finálét, szombaton pedig az All Star-gálát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés