
Leclerc karrierje során harmadszor indult az első helyről Monacóban, de most először tudott nyerni
Fotó: Facebook/F1
A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, így a sportág történetének első hercegségbeli győztese lett Monte-Carlóban.
2024. május 26., 19:022024. május 26., 19:02
2024. május 26., 19:032024. május 26., 19:03
A 26 éves monacói pilótának ez az idei első, pályafutása hatodik futamgyőzelme az F1-ben. Leclerc karrierje során harmadszor indult az első helyről Monacóban, de most először tudott nyerni ott, illetve csaknem két év szünet után diadalmaskodott ismét F1-es versenyen, ugyanis legutóbb ez 2022. július 10-én sikerült neki Ausztriában.
Leclerc mögött Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője ért célba másodikként Monte-Carlóban, míg a harmadik hely a másik Ferrarit vezető spanyol Carlos Sainz Junioré lett.
A rajt után szinte azonnal piros zászlóval félbe kellett szakítani a futamot, a mezőny hátsó felében ugyanis Kevin Magnussen (Haas) túlságosan rámenős volt Sergio Pérezzel (Red Bull) szemben, a két autó összeért, Pérez a szalagkorlátnak csapódott, autója pedig eltalálta Nico Hülkenberg (Haas) versenygépét is.
A hármas ütközéssel szinte egy időben, pár másodperccel korábban az első kanyarban Sainz megpróbálta megtámadni a második helyről rajtoló Piastrit, a manőver közben a Ferrari bal első kereke hozzáért a McLaren oldaldobozához, így Sainz bal első defekt miatt a pálya szélére sodródott.
Az újraindításra Sainz autóját rendbe hozta a csapat, így a spanyol oda tudott állni az újabb állórajthoz: a startot a pole pozícióból kezdő Leclerc jól kapta el, megtartotta az első helyet, mögé sorrendben Piastri, Sainz és Lando Norris (McLaren) sorolt be. Az állás a versenytáv feléig semmit sem változott az élmezőnyben, ugyanakkor a Ferrari és a McLaren csapatai között komoly taktikai csata alakult ki. Leclerc és Sainz, valamint Piastri és Norris is folyamatosan rádiós kapcsolatot tartott a csapattal, mivel mind a négyen egyeztettek a boxutcában lévő szakemberekkel arról, hogy hogyan lehetne megnyerni a viadalt.
A címvédő és az összetettben most is az élen álló, háromszoros vb-győztes Max Verstappen (Red Bull) hatodik lett.
A világbajnoki idény két hét múlva Montrealban, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
Idén is elhódította a férfi vízilabda Román Kupát a Nagyváradi VSK, miután a szombati döntőben kiütéses győzelmet aratott a nagy rivális bukaresti Steaua fölött. Belényesi Dávidékra legközelebb a Bajnokok Ligájában vár erőpróba.
A magyar kupagyőztes Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
szóljon hozzá!