
2012. május 12., 10:222012. május 12., 10:22
Mint arról beszámoltunk, a Liga 1 31. fordulójában játszott mérkőzést a 27. percben szakította félbe Alexandru Tudor játékvezető, miután a CFR vezető gólját megszerző Ricardo Cadúra előbb az U kapusa, Mircea Bornescu, majd a hazai csapat gyúrója, Liviu Ciucă támadt rá.
A bizottság több mint öt órán keresztül hallgatta a két klub képviselőit, a játékvezetőt és a megfigyelőket. Az ügy nehézségét az okozta, hogy míg Tudor jelentése szerint nem lehetett folytatni a találkozót, Alexandru Boc, a LPF ellenőre szerint igen. Végül a fegyelmi bizottság úgy döntött, hogy a találkozót teljes egészében újra kell játszani, az egyaránt piros lapot kapott Cadú és Bornescu játékjogát 2-2 mérkőzésre felfüggesztette, Ciucát pedig egy évre eltiltotta bármilyen labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.
Az újrajátszás időpontjának kitűzésekor az okozott gondot, hogy a szabályzat értelmében a május 20-án esedékes utolsó forduló előtt le kellene játszani. A versenynaptárban pedig nem nagyon volt szabad időpont, a 32. forduló meccseit hétfőig rendezik, keddtől csütörtökig pedig a 33. forduló összecsapásai esedékesek. Végül május 18-ára, péntekre tették a találkozót (előtte mindkét kolozsvári csapat kedden lép pályára), így a bajnoki címért küzdő CFR-nek két napon belül kell majd újabb rangadót játszania a Steauával.
A nemzetközi szövetség előírásai szerint egy csapat két mérkőzése között legalább 48 órának kell eltelnie, ez a pénteki esti 21.30-as kezdés esetében 23.30-as rajtot jelent a zárófordulóban, amikor minden találkozót egy időben kell megrendezni. Áthidaló javaslattal Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa állt elő, de nem hallgattak rá: szerinte meg kellett volna cserélni a záróforduló és a május 23-i Rapid–Dinamo kupadöntő időpontját, és akkor utóbbival egy időben, 20-án bepótolni a városi rangadót. A LPF azt is bejelentette, hogy a megismételt városi rangadót külföldi játékvezetőkre bízzák.
A CFR vezetősége igazságtalannak tartja a döntést és az újrajátszás időpontját is, ezért mindkét döntés ellen fellebbezni kíván. „Sokak érdeke volt az újrajátszás. Ha kell, a nemzetközi Sportdöntőbíróságig is elvisszük az ügyet, ott biztosan nekünk adnak igazat” – nyilatkozta Iuliu Mureşan klubelnök, aki szerint nem természetes, hogy hat nap alatt három mecscset is játszik így a vasutascsapat. Az U részéről Felix Grigore, az igazgatótanács elnöke már korábban jelezte, hogy bármilyen döntést elfogadnak, az ítélethez pedig csak annyit tett hozzá: külföldi bírót szeretnének a megismételt találkozón.
Közben a CFR már lejátszotta soron következő bajnoki mérkőzését, amelyet Ronny kiállítása miatt emberhátrányban, a ráadás negyedik percében szerzett Maftei-bombagóllal nyert meg hazai pályán a Nagyszebeni Voinţa ellen. „Talán nem érdemeltük meg ezt a győzelmet, de ha kedden Mioveni-ben is nyerünk, óriásiak az esélyeink az első helyre. A Jóisten is minket akar bajnoknak” – kommentálta a sikert Iuliu Mureşan.
Az U szombaton a címvédő ellen lépett pályára Galacon, és nem sok vizet zavart: az Oţelul simán nyert, bár a második gól előtti büntető jogosságát vitatták a kolozsváriak.
Liga 1, 32. forduló: Kolozsvári CFR–Nagyszebeni Voinţa 2-1 (Sougou 9., Maftei 90+4., illetve Apostol 63.), Galaci Oţelul–Kolozsvári U 2-0 (Antal 24., Pena 66. – 11-esből), Dinamo–Mioveni 4-1 (Matei 43., Tameş 45., Stănescu 58., Dănciulescu 65., ill. Coşereanu 61.), Petrolul–Szászmedgyesi Gaz Metan 4-0 (Vukadinovics 13. – öngól, Opriţa 18., Younes 37., Mustifar 79.), Chiajna–Marosvásárhely 4-1 (Popa 3., Paulinho 49., Filip 60., Sobrinho 65., ill. Astafei 87.). A Rapid–Pandurii, a Vaslui–Sportul és a Brassó–Steaua meccs lapzárta után ért véget, a Ceahlăul–Astra meccset ma rendezik (Digi Sport 1, 21.30).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.