Hirdetés

Kupadöntőre készül a Zilahi HC

Tizenhat évvel a City (jelenlegi nevén Challenge) Kupa megnyerése után jutott ismét egy európai kupasorozat fináléjába a Zilahi HC női kézilabdacsapata, miután az EHF-kupa elődöntőjében kiejtette a Mar Alicante együttesét.

2012. április 02., 08:142012. április 02., 08:14

 Mivel a spanyol klub anyagi okokból feladta pályaválasztói jogát, mindkét találkozót Zilahon rendezték meg a hétvégén. A párharc azonban már az első napon eldőlt, ekkor – főként a második félidő elején összehozott 7-0-ás sorozatnak köszönhetően – tíz góllal nyertek „idegenben” a szilágyságiak, másnap viszont, a hazainak számító összecsapást két góllal elvesztették. A két nap legjobb zilahi játékosa a beállós Georgiana Ciuciulete (7+4 gól) volt, Szűcs Gabriella pedig tízet (6+4) lőtt, a spanyoloktól pedig Isabel Ortuno 19-et (9+10).

Gheorghe Tadici, a zilahiak edzője azonban a továbbjutás ellenére sem volt elégedett csapatával: „Egy percig sem izgultam a továbbjutás miatt, viszont a második meccsen nagyon zavart a csapat hozzáállása. Ilyen a román mentalitás, nem vagyunk képesek valamit végigvinni. Köszönöm annak a 6-7 játékosnak, aki az első napon jó játékával biztosította a továbbjutást. Többeknek semmi keresnivalójuk nincs ezen a szinten, egyes tartalékok csak kísérőnek és labdacipelőnek jók.”

A szakvezető azonban hozzátette, örül a döntőbe jutásnak, mert ilyen sikereket ritkán él meg egy olyan kis csapat, mint az övé. Esteban Roig, az Alicante trénere szerint a jobb csapat jutott tovább: „Profiként mindig nyerni akarsz, de a Zilah értékesebb együttes az enyémnél. Nagyon tetszett Ciuciulete és Mirela Nechita kapus játéka, Tadici pedig a kézilabda mestere.”

A Bajnokok Ligája román–magyar párharcának első felvonását gólgazdag meccsen nyerte meg az Oltchim, amely négygólos előnnyel várhatja a Győri ETO elleni szombati veszprémi visszavágót. Az első félidőben még a győriek akarata érvényesült, akik lerohanásokból húztak el 10-6-ra az első negyedóra végén, ezt követően pedig elsősorban Eduarda Amorim átlövéseivel tartották a különbséget. A szünet utáni első percben már 18-13 volt az ETO javára, ezt viszont nyolc perc alatt egy 11-1-es vâlceai roham követte, hét ellentámadásból szerzett góllal.

A hazaiak védelme ekkor sikeresen megakadályozta Görbicz Anita és Heidi Löke összjátékát, a szerzett labdákból pedig két szélső, Iulia Curea (7) és Ada Nechita (5) szórta a gólokat. 29-22-nél már a kiütés fenyegette a kizárólag középen, kiszámíthatóan támadó magyar bajnokot, de a Katrine Haraldsent váltó Pálinger Katalin védéseivel és a 10 találatig jutó Amorim góljaival az utolsó negyedórában sikerült megfékeznie az Oltchimot.

A végjátékban Görbicz (10) négy büntetőt is gólra váltott, így megmaradtak az ETO továbbjutási reményei is, egy olyan meccsen, amely során mindkét félnek megvolt a lehetősége már most eldönteni a párharcot. A másik ágon a montenegrói Buducsnoszt jóval gólszegényebb mérkőzésen, idegenben verte meg a címvédő Larvikot.

A KEK-ben a címvédő Ferencváros nyolcgólos előnyt szerzett a Dinamo Volgográddal szemben, bár a dabasi mérkőzésen már 24-10-re is vezetett a magyar együttes. Tomori Zsuzsanna és Zácsik Szandra egyaránt nyolc gólt lőtt az orosz csapatnak, a másik oldalon Anna Kocsetova és Olga Levina lőtt ugyanenynyit. „Az első félidőben iszonyú iramot diktáltunk, ezért a másodikban már egy kicsit fáradtabban mozogtunk, de a cserék segítségével a végére ismét több góllal el tudtunk húzni” – értékelt Elek Gábor, a zöld-fehérek edzője.

Női Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés: Oltchim Râmnicu Vâlcea–Győri Audi ETO KC 35-31, Larvik HK (novég)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 20-22. KEK: Ferencváros–Dinamo Volgográd 34-26, HC Lipcse (német)–Viborg HK (dán) 30-29. EHF-kupa: Zilahi HC–Mar Alicante 30-20 és 24-26, Lada Toljatti (orosz)–KIF Vejen (dán) 21-16.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés