
2012. március 19., 07:422012. március 19., 07:42
A női szakág egyik legsikeresebb edzőjét bízta meg a válogatott irányításával a Román Kosárlabda-szövetség (FRB): a nyári Európa-bajnoki selejtezőkre Natalia Hejková (képünkön) készíti fel az együttest. A szlovák edzőnő négy alkalommal nyerte meg eddig csapataival a legrangosabb európai kupasorozatot, az Euroligát: 1999-ben és 2000-ben az MBK Rózsaheggyel (amelyet 1987 és 2003 között között irányított), 2007-ben és 2008-ban pedig a Szpartak Moszkvával. Klubszinten dolgozott még a MKB Euroleasing Sopron (2003–2006), a Dinamo Moszkva (2008–2009) és a Ros Caceres Valencia (2011) együtteseinél, a spanyol klubbal decemberben bontott szerződést.
A szlovák válogatottal 1998-ban nyolcadik lett a világbajnokságon, kijutott a 2000-es sydney-i olimpiára, a tavalyi Eb-n viszont nem jutott tovább a csoportkörből. Az orosz nemzeti együttessel pedig Igor Grugyin segítőjeként nyert kontinensbajnokságot 2007-ben és olimpiai bronzérmet a 2008-as pekingi játékokon.
Carmen Tocală, a FRB elnöke – elmondása szerint – egyelőre szóban egyezett meg Hejkovával, a szerződés aláírását a hónap végére időzítették, az Euroliga isztambuli nyolcas döntőjének alkalmával. A szlovák edzőnő a harmadik külföldi szövetségi kapitány a román válogatott történetében, a 2007-es Eb-n a francia Marc Silvert, a tavalyi sikertelen pótselejtezőkben pedig az amerikai Stacey Nolan volt a szakvezető.
Románia a 2013-as Európa-bajnokság selejtezőinek D csoportjában szerepel, ellenfelei Németország, Spanyolország, Svédország és Bulgária lesznek.
Az oda-vissza mérkőzéseket június 13. és július 14. között rendezik meg, az első két helyezett jut ki a 16-os döntő tornára, amelyet jövő júniusban Franciaország lát vendégül. A selejtezőkben Hejková nem számíthat az egyik legrutinosabb román játékosra: Florina Paşcalău, az olasz listavezető Cras Taranto centere két héttel ezelőtti súlyos térdsérülése miatt legalább féléves kihagyásra kényszerül.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.