Hirdetés

Könnyes búcsút vett a CFR-től a Győrbe távozó Miriuță

„Ez volt az utolsó mérkőzésem” – jelentette be immár hivatalosan is távozását Vasile Miriuță, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának vezetőedzője a vendég Iași ellen 4-0-ra megnyert bajnoki találkozót követően. 

Krónika

2014. november 24., 15:562014. november 24., 15:56

Könnyek között búcsúzott vasárnap este, mert megfogalmazása szerint egy olyan klubot hagy el, ahol kiválóan érezte magát.

„Az egyedüli csapat voltunk Romániában, amelynek ha stabilitása lett volna, és télen hoztunk volna két-három jó játékost, felvehettük volna a verseny a Steauával. A CFR a tabella élmezőnyében fog zárni, de nagyon nehéz harcolni olyan együttes ellen, amelynek értékes focistái vannal és pénzügyi biztonsága is” – mutatott rá a 46 éves szakember, aki a magyar élvonalba, az őszi szezont kilencedik helyen záró Győr csapatához szerződött két fél évre, hogy ott nyárig csapatot építsen, és a következő szezonban a bajnoki címért szálljon harcba.

„A fiam azt mondta, hogy két év Győr, utána két év Ferencváros jöhet. Négy év múlva pedig akár a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztsége” – ecsetelte Miriuță, aki azonban attól sem zárkózik el, hogy a jövőben visszatérjen a Liga 1-be, de kizárólag olyan csapathoz hajlandó menni, amelyik anyagilag stabil és a bajnoki címet akarja.

A Kolozsvári CFR, mint ismert, komoly anyagi problémákkal küzd, tetemes adósságot halmozott fel alkalmazottjaival szemben. A vezetőedző az utóbbi időben több alkalommal is hangot adott elégedetlenségének, ezért távozását már korábban kilátásba helyezte.

„Jó edző vagyok, elvégeztem a feladatom. Ezt az eredmények igazolják, nem én mondom” – szögezte le most a 2013 decemberében érkezett szakember, aki az idei szezon 15 fordulója alatt tíz győzelmet ért el, és a táblázat második helyére juttatta a CFR-t.

Bevallása szerint most csak azért nem szerződött a Dinamóhoz, mert amikor a bukarestiek Flavius Stoican távozása után felkeresték, ő már elígérkezett a győriekhez. „A Dinamo a kedvencem, mindig is a szurkolója maradok. Kerüljön ki a fizetésképtelenségből, harcoljon az első helyért. Akkor megkereshetnek, és megnyerjük a bajnokságot” – fogalmazott.

Miriuță távozásának legfennebb csak a rivális csapatok és a győriek örülhetnek, a megkérdezett játékosok és a klubvezetés ugyanis egyaránt nagy megbecsüléssel beszélt róla.

„Fájt a tollam, amikor aláírtam a szerződés felbontását, de nem volt más választásom. Karakteres ember. Már több mint egy hete tudtam, hogy el fog menni, de nem akartuk elmondani, hogy ne csüggedjenek el a futballisták. A következő három mérkőzésen az egyik segédedző irányítja majd a csapatot, aztán majd télen meglátjuk, mi lesz” – nyilatkozta Iuliu Mureșan klubelnök a DolceSportnak.

A hétfői hírek szerint Alin Mintenuan elutasította a felkérést, mert ő is távozik Miriuțával, így a naptári év hátralevő idejében Dican Ferenc edzi majd a CFR-t.

Hogy mi lesz a fellegvári alakulattal, az már régóta kérdéses. A Mediafax hírügynökség a Tuttomercatoweb.com-ra hivatkozva most arról számolt be, hogy egy svájci, valamint egy orosz befektetőcsoport érdeklődik a klub átvétele iránt, a futallisták ugyanakkor egyre türelmetlenebbek.

Mario Camora szerint senki sem akar úgy Kolozsváron maradni, hogy már hat hónapja nem kapott pénzt. „A csapat Miriuțáért játszott, természetes, hogy szomorúak vagyunk. De mi megértettük, hogy el akart menni” – fogalmazott a portugál hátvéd.

A Liga 1 15. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén különben a Marosvásárhelyi ASA 2-0-ra kikapott Ploiești-en a Petrolultól. A táblázat élén Steaua (37 pont), CFR (32), Petrolul (31), Astra (26) és Marosvásárhely (26) a sorrend.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés