A párharc győztese a csoportkörbe jut, ahol négy négyes kvartettet alakítanak ki. A csoportok első két helyezettjei a negyeddöntőbe jutnak, a továbbjutók pedig a ciprusi elődöntőkben, majd a fináléban döntenek a végső győztes kilétéről. Az elmúlt idényben a spanyol Akasvayu Girona nyerte az Euro Kupát.
A Kolozsvári U Mobitelco az elmúlt szezonban az Euro Challenge Kupában szerepelt, ahol története legjobb európai kupaszereplését nyújtva a negyeddöntőig jutott. A nemzetközi szövetség nyáron megszüntette a kupasorozatot, az erdélyiek pedig az Euro Kupában nyertek indulási jogot, amelynek második selejtezőkörébe kapcsolódnak be. Az első fordulóban egy másik romániai csapat is szerepelt, ám a Temesvári Elba, miután idegenben 10 ponttal nyert a Dnyepr Dnyepropetrovszk ellen, a hazai visszavágót 11 ponttal elbukta, így kiesett.
A kolozsváriak nem örültek leendő ellenfelüknek: a PAOK Szaloniki a románnál jóval erősebb bajnokságként elkönyvelt görög pontvadászatban szerepel, és az elmúlt idényben a 6. helyen végzett. A PAOK története során két bajnokságot nyert (1959, 1992), valamint kétszer nyerte meg a Görög Kupát (1984, 1999). A hellének 15 fős keretében egy szatmárnémeti születésű magyar válogatott játékos is helyet kapott: Horváth Zoltán a Paksi Atomerőműtől igazolt a nyáron a PAOK-hoz. Horváth mellett három amerikai, egy angol és egy francia idegenlégiós egészíti ki a keretet. A kolozsváriak leendő ellenfele jelenleg az elvárásokon alul teljesít a görög bajnokságban: öt találkozóból csak egyet nyert meg, így a 12. helyen áll a 14 csapatos pontvadászatban.
A Kolozsvári U Mobitelco sem remekel az A osztályban: nyolc mérkőzésből hármat elvesztett. Az elmúlt hétvégén a Rapid otthonában kapott ki, és a táblázat 4. helyén áll. „Mindhárom elvesztett bajnoki meccsünket a kellő összpontosítás hiánya miatt kaptuk ki, amely nem fordulhat elő egy olyan ellenfél ellen, mint a PAOK. Már a sorsolás után tudtuk, nagyon nehéz ellenfél vár ránk, ennek ellenére bízunk a továbbjutásban. Ami mellettünk szól, hogy a mindent eldöntő visszavágót otthon játsszuk” – nyilatkozta Mircea Cristescu, a kolozsváriak ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, a FIBA 35 ezer euróval díjazná az U-t, ha továbbjutna.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.