
Éljen a király. Több mint negyedszázados futballkarriert zár le a legendás magyar hálóőr
Bejelentette visszavonulását Király Gábor 108-szoros magyar válogatott futballista.
2019. május 22., 19:252019. május 22., 19:25
„Köszönöm a labdarúgásnak, hogy mindenre megtanított és általa jobb ember lehettem. Mindennap becsülettel készültem, mindig a maximumra törekedtem és alázatosan alkalmazkodtam minden feladathoz. Köszönöm a családnak és a barátoknak, hogy mindig mellettem álltak és támogattak! Nélkülük nem sikerült volna ez a csodálatos utazás, amely 26 évig tartott” – olvasható a 43 esztendős kapus közleménye saját honlapján.
„Huszonhat éven keresztül 882 mérkőzésen reflektorfényben voltam a labdarúgás színpadán, most meg szeretném nézni, hogy milyen az élet a színfalak mögül. Új és izgalmas kihívások várnak rám, továbbra is becsületes és alázatos munkával állok minden feladat elé” – fűzte hozzá a kapus.
Király Gábor 1998. március 25-én az Ausztria vendégeként 3-2-re megnyert barátságos találkozón mutatkozott be a nemzeti együttesben – Bécsben az első labdaérintéséből megfogta az osztrák legenda, Toni Polster büntetőjét –, majd 2016. május 20-án az Elefántcsontpart ellen játszott gól nélküli döntetlen alkalmával döntötte meg Bozsik József válogatottsági rekordját (101).
A szombathelyi születésű Király Gábor pályafutása alatt 882 mérkőzésen lépett pályára, a Haladás színeiben debütált a felnőttek között, 1997 és 2004 között Hertha BSC játékosa volt, majd Angliába szerződött: ott a Crystal Palace-nál az Aston Villánál és a Burnley-nél is játszott, visszatérve Németországba pedig az 1860 Münchenben szerepelt. Karrierjét szülővárosának csapatában fejezte be, ugyanakkor a most zárult idényben kiesett a Haladással.
Klubszinten a legnagyobb sikereit Berlinben érte el, 1999-ben harmadik lett a Herthával, ezzel a Bajnokok Ligájában szerepelhetett, ott a legjobb 16-ig jutott az együttes. Ebben az időszakban
de a Hertha mindenképpen szerette volna megtartani.
A nemzeti csapatban egyértelműen a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság jelentette számára a csúcsot, ugyanakkor neki volt az egyik legnagyobb szerepe abban, hogy kijutott a gárda, ugyanis a norvégok elleni pótselejtezős párharcban – különösképpen az idegenbeli első mérkőzésen – fantasztikusan védett.
Az Európa-bajnokságon 40 évesen és 74 naposan a torna történetének legidősebb játékosa lett, az európai szövetség közönségszavazásán pedig az ő védését – a belga Kevin De Bruyne szabadrúgását tornázta ki a nyolcaddöntőben – találták a legjobbnak a szurkolók.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!