
Még Belgiumból is várnak sportolókat Nagyszalontára, ahol szerdán Erdei „Madár” Zsolt nyitja meg az ökölvívók Bihar Kupája versenyét.
2017. július 04., 14:512017. július 04., 14:51
Mintegy száz ökölvívót várnak a héten Nagyszalontára, hogy ringbe szálljanak Bihar Kupájáért. A szerdától péntekig tartó tornán minden korosztályban szerveznek mérkőzéseket, mind a férfi, mind a női sportolók számára.
„Nagyszabású verseny lesz, és
– mondta a Krónikának Sebastian Silaghi főszervező, a helyi Basti Box Sportklub menedzsere és edzője.
Tájékoztatása alapján ugyanis Erdei „Madár” Zsolt, a magyar sportági szövetség elnöke is jelen lesz a szerdai megnyitón, hogy másnaptól klubjának, a Madárfészeknek a sportolói is kötelek közé lépjenek a szalontai strandon felállítandó ringben.
Remek, hogy egy ilyen nagy bajnok eljön és önkéntesen bemutatókat tart a gyermekeknek” – ecsetelte. Emlékeztetett arra, hogy ők maguk is mind önkéntes alapon, ingyenesen szervezik Szalontán a bokszoktatást, és meglátása szerint már most fejlődés tapasztalható a sportolóiknál, akik mind a hazai, mind a külföldi versenyekről rendre érmekkel tértek haza. „Ez jó jel a helyi sportág jövője számára” – vallja Silaghi.
Bihar Kupáján tizenöt sportolóval képviseltetik magukat, de mellettük a Steaua, a Botoșani, a Temesvár, a Kudzsir és a Gyergyószentmiklós sportegyesületei is jelezték nevezési szándékukat. „A gyergyóiakkal nagyon jó az együttműködésünk. Mi is rendszeresen részt veszünk a Gyilkos-tó Kupán” – tette hozzá Silaghi.
Magyarországról vecsésiek, debreceniek, törökszentmiklósiak, balmazújvárosiak, békéscsabaiak és gyulaiak érkeznek majd, de még Belgiumból is várnak sportolókat Brüsszel környékéről. „Lám, még az Európai Unióba is eljutott a hírünk. Persze most viccelek, de szerintem az egészen kiváló, hogy egykori neves sportolók is megtisztelnek a jelenlétükkel” – fogalmazott a klubmenedzser. Tájékoztatása szerint a mérkőzéseket csütörtökön és pénteken 21 órától rendezik kivilágított küzdőtéren, ahová már többen is jelezték, hogy kilátogatnak szurkolni a résztvevőknek. Rossz idő esetén a művelődési házba költöztetik a versenyt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!