Hirdetés

Nem szorított az olasz csizma, kijutott a tokiói olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott

•  Fotó: Fina.tv

Fotó: Fina.tv

Kijutott a magyar női vízilabda-válogatott az idén rendezendő nyári olimpiai játékokra, miután a trieszti selejtezőtorna szombati második elődöntőjében három góllal legyőzte a házigazda olasz csapatot.

Krónika

2021. január 23., 22:092021. január 23., 22:09

2021. január 23., 23:302021. január 23., 23:30

Az olimpiai részvételről döntő összecsapáson Bíró Attila bátor húzással a rutinos Európa-bajnok Gangl Edina helyett a húszéves Magyari Aldával kezdett a kapuban – közölte tudósításában az MTI. A magyar csapat álomszerűen rajtolt, három perc alatt három gólt szerzett úgy, hogy egyet sem kapott, Magyari pedig emberhátrányban is védeni tudott. A házigazda Arianna Garibotti révén még ötméterest is rontott.

Az olaszok 45 másodperccel a negyed vége előtt lőtték első góljukat, egy szerencsés, blokkról lepattanó labdából.

Hirdetés

A második negyed kivédekezett magyar hátránnyal, majd értékesített előnnyel indult, Szücs Gabriella talált be fórban (4-1). Az olaszok második ötméteresüket is elhibázták, ezúttal Magyari védte Claudia Marletta lövését, a túloldalon viszont Illés Anna nem hibázott. A második olasz találat után kimaradt a magyar fór, a rivális pedig azonnal büntetett és két gólra jött fel.

A találkozó legjobbja, Keszthelyi Rita hat gólt vágott a taljánok kapujába •  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

A találkozó legjobbja, Keszthelyi Rita hat gólt vágott a taljánok kapujába

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A harmadik negyed elején Keszthelyi Rita egy nagyszerű góllal nyugtatta meg csapatát, az olaszok szépen végig játszott fórral válaszoltak, majd egy remek ejtéssel minimalizálták a különbséget. Parkes Rebecca révén a következő magyar előny góllal zárult (7-5), de a másik oldalon Roberta Bianconi is betalált. Ezt követően Gyöngyössy Anikó harcolt ki fórt, Szilágyi Dorottya pedig messziről lőtt hatalmas gólt, sőt szinte rögtön ezután labdát szerzett, a megúszást pedig Keszthelyi Rita váltotta gólra (9-6). A hazaiak fél perccel a negyed vége előtt fórból szépítettek.

A záró felvonás elején újra Keszthelyi villant, ötödik találatával nőtt a különbség, az olaszok pedig két előnyt is elrontottak, kettős emberelőnyben viszont nem hibáztak. Négy és fél perccel a vége előtt a magyarok is kaptak hosszabb szünet után egy fórt, melyet Leimeter Dóra fejezett be gyönyörűen. Három perc volt hátra, amikor Illés Anna lövésre vállalkozott, a tökéletes kivitelezésű mozdulat pedig gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A végén még Keszthelyi Rita eljutott a fél tucat találatig.

Jelképes, az olimpiára szóló óriási beszálló kártyát kaptak a lányok jutalomképpen •  Fotó: Fina.tv Galéria

Jelképes, az olimpiára szóló óriási beszálló kártyát kaptak a lányok jutalomképpen

Fotó: Fina.tv

A találkozót követően a helyi szervezők egy jelképes tokiói járatra szóló óriási beszálló kártyát is átnyújtottak a magyar csapatnak. A magyarok vasárnap a torna döntőjében – már egy tét nélküli mérkőzésen – a hollandokkal játszanak. Bíró Attila szövetségi kapitány a találkozót követően az M4 Sportnak adott online interjúban elmondta, a csapat egyetlen pillanatig sem ingott meg, ráadásul bejött az a taktika, hogy nekik esve meg akarták lepni az olaszokat, és ennek sikerességéhez nagyban hozzájárultak Magyari Alda remek védései is.

A kapitány hozzátette, végig bízott tanítványaiban, az olaszoknál pedig ki tudták venni a játékból a legjobbakat, így „azokat lövették meg, akiket kellett”. A hollandok elleni összecsapásról szólva a szakember megjegyezte, a két felszabadult válogatott presztízs mérkőzésére számít, amit szeretnének megnyerni, mert ez fontos lenne a fejlődés szempontjából.

Eredmények, elődöntő:
Magyarország-Olaszország 13-10 (3-1, 2-2, 4-4, 4-3)
---------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Szilágyi, Illés 2-2, Szücs, Parkes, Leimeter 1-1

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés