
A kolozsváriak annak ellenére sem tudtak felülkerekedni a horvátokon (világos mez), hogy a második félidőben szinte végig emberelőnyben játszottak
Fotó: Agerpres/EPA
Kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőköréből a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapata, miután a második forduló szerda esti mérkőzésén büntetőrúgásokkal alulmaradt a Dinamo Zágráb együttesével szemben. A fellegváriak az Európa Liga selejtezőiben folytatják.
2020. augusztus 26., 23:582020. augusztus 26., 23:58
2020. augusztus 27., 00:232020. augusztus 27., 00:23
A fellegvári együttes a selejtezőkör első, idegenben játszott összecsapásán legyőzte a máltai Floriana csapatát. A BL 2020–2021-es szezonja selejtezőkörének második fordulójában már nehezebb ellenfél, a horvát bajnok várt Dan Petrescu hazai pályán – a járványügyi szigorítások miatt szurkolók nélkül – megmérkőző tanítványaira. A CFR már a 14. percben hátrányba került: egy távoli lövést Bălgrădean kapus csak maga elé tudta öklözni, az ellenfél három támadója közül pedig Gojak a hálóba küldte a labdát.
A második félidő 50. percében tizenegyeshez jutottak a hazaiak, sőt emberelőnybe is, a játékvezető ugyanis piros lapot mutatott az ellenfél védőjének, Theophile-Catherine-nek. Deac lövését azonban a horvátok hálóőre, Livakovic hárította, sőt kivédte a második hullámban érkező Djokovic löketét is.
Fotó: Kolozsvári CFR/Facebook
A 64. percben Pereira távoli lövését már bevédte a Dinamo Zágráb kapusa, így egyenlített a Kolozsvári CFR. Ez azonban mindössze 12 percig tartott, mivel a zágrábiak a 78. percben ismét átvették a vezetést; Bălgrădean kapus ekkor reklamálásért sárga lapos figyelmeztetést kapott. A CFR-nek a 93. percben sikerült másodszorra kiegyenlítenie, mégpedig Debeljuh találatával.
Következett a kétszer 15 perces hosszabbítás, ezalatt azonban nem született gól. A büntetőrúgásokat a horvátok bírták jobban idegekkel – jobban mondva a CFR játékosa, Boli alaposan elszúrta a mindent eldöntő körben, fölé rúgta a labdát, és a romániai bajnokcsapatot is kiejtve a BL-ből.
A Ferencváros óriási bravúrt végrehajtva 2-1-re nyert szerdán este a skót Celtic Glasgow otthonában, ezzel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába.
Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló:
Kolozsvári CFR (romániai)-Dinamo Zágráb 2-2, büntetőrúgások után 5-6
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.
A csapattársakkal meglévő remek összhangot emelte ki Szoboszlai Dominik azután, hogy a Liverpool kedden az ő átadásából született góllal 1-0-ra legyőzte a Real Madridot hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.
88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!