Hirdetés

Ki aratja le az európai gyümölcsöt?

Nagy harc várható a román élvonalban a BL-csoportkört érő első helyért Több szempontból is egyedi a román labdarúgó-élvonal hétvégén rajtoló, 2006/2007-es idénye. Egyrészt a neve miatt, hiszen A osztály helyett Liga I-nek hívják ezután a legjobb tizennyolc román klub küzdelemsorozatát.

Gazda Árpád

2006. július 28., 00:002006. július 28., 00:00

Labdarúgás
A másik különlegesség, hogy – főleg a Steaua és a Rapid tavalyi remek UEFA-kupa- menetelésének köszönhetően – a bajnokság győztese egyenesen a Bajnokok Ligája csoportkörébe jut, míg a második helyezett a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőköreiben állhat rajthoz. A Steaua, a Rapid és a Dinamo nagy valószínűséggel idén sem hiányzik majd az élbolyból. Mellettük a tavalyi szezonban csalódást okozó Temesvári Poli ismét fogadkozik, valamint a jövőre százéves Kolozsvári CFR is beleszólna a pódium mezőnyének alakulásába. A tavalyi meglepetéscsapatot, a Sportul Studenþescet már nem lehet az esélyesek között említeni, hiszen a felhalmozódott adósságaik miatt nem kapott rajtengedélyt.
A címvédő Steaua keretében nem volt tapasztalható nagy mozgás a nyári szünetben. A legnagyobb szenzációt Ogãraru átigazolása jelentette az Ajaxhoz, míg Cristea a Temesvári Polihoz távozott. Helyettük többek között a bánsági csapattól érkezett Gigel Coman, illetve az izraeli Klemi Saban bizonyíthat piros-kék színekben. A Rapidnál már több változás is történt. A támadósorból Daniel Niculae, Viorel Molovan és Pancu is kiesett, valamint két kapus, Curcã és Dolha is klubot váltott. Az érkezők listáján a két legnagyobb nevet a FC Naþionaltól leigazolt Sãpunaru és Griffiths jelenti. A fővárosi nagy csapatok közül a Dinamo változtatott a legtöbbet keretén, hiszen csapatnyi játékosától vált meg. Kérdés, az új edzőnek, Mircea Rednicnek sikerül-e ütőképes csapatot összekovácsolnia a nyáron összeverődő keretből.
Az erdélyi csapatok közül a Kolozsvári CFR-nél tapasztalhatóak a leglátványosabb átigazolások. A négy portugál, illetve a bolíviai futballista az előkészületi mérkőzések alapján új színt vitt Dorinel Munteanu csapatának játékába. A Temesvári Poli a nagy riválistól, a Dinamótól megszerezte Grigoriét és Alexát, ami komoly ellenszenvet váltott ki a szurkolók körében. A Besztercei Gloriához csendesebb körülmények között érkezett a CFR-től Mãrginean és Roszel, valamint D. Sînmãrtean, Tufiºi, és a Rennes-ből hazatérő Sepsi László. A Petrozsényi Jiul idén is a kiesést jelentő utolsó négy hely elkerüléséért száll harcba, csakúgy, mint a Nagyszalontai Liberty helyét átvevő Aradi UTA, mely a tavalyi szezonban C osztályban landoló csapatát teljesen kicserélve, Marius Lãcãtuº irányítása alatt vág neki a 2006/2007-es Liga I-nek.


1. forduló, július 28., péntek: Aradi UTA–Konstancai Farul (Telesport, 18.00), Piatra Neamþ-i Ceahlãul–Besztercei Gloria (Naþional Tv, 20.00). Szombat: Craiovai U–FC Vaslui (RTV 2, 17.00), Urziceni-i Unirea–Iaºi-i Poli (Telesport, 17.00), Temesvári Poli–Steaua (Antena 1, 21.00). Vasárnap: Galaci Oþelul–Kolozsvári CFR (Antena 1, 17.00), Tîrgu Jiu-i Pandurii–Rapid (Naþional Tv, 18.00), Petrozsényi Jiul–FC Argeº (Telesport, 18.00), FC Naþional–Dinamo (RTV 1, 20.30).
2. forduló, augusztus 5.: Beszterce–FC Naþional, Konstanca–Galac, Rapid–Petrozsény, FC Argeº–Temesvári Poli, FC Vaslui–UTA, Steaua–Craiova, Iaºi-i Poli–Ceahlãul, CFR–Urziceni, Dinamo–Pandurii.
3. forduló, augusztus 12.: Urziceni–Galac, Ceahlãul–CFR, Pandurii–Beszterce, FC Naþional–Iaºi-i Poli, Craiova–FC Argeº, UTA–Steaua, FC Vaslui–Konstanca, Petrozsény–Dinamo, Temesvári Poli–Rapid.
4. forduló, augusztus 19.: Beszterce–Petrozsény, Konstanca–Urziceni, CFR–FC Naþional, Steaua–FC Vaslui, Rapid–Craiova, FC Argeº–UTA, Iaºi-i Poli–Pandurii, Galac–Ceahlãul, Dinamo–Temesvári Poli.
5. forduló, augusztus 26.: Ceahlãul–Urziceni, Temesvári Poli–Beszterce, Pandurii–CFR, FC Vaslui–FC Argeº, Steaua–
Konstanca, FC Naþional–Galac, Petrozsény–Iaºi-i Poli, UTA–Rapid, Craiova–Dinamo.
6. forduló, szeptember 9.: Galac–Pandurii, Urziceni–FC Naþional, Konstanca–Ceahlãul, CFR–Petrozsény, Beszterce–Craiova, Iaºi-i Poli–Temesvári Poli, Dinamo–UTA, Rapid–FC Vaslui, FC Argeº–Steaua.
7. forduló, szeptember 16.: Temesvári Poli–CFR, Craiova–Iaºi-i Poli, UTA–Beszterce, FC Naþional–Ceahlãul, Pandurii–
Urziceni, Petrozsény–Galac, Steaua–Rapid, FC Vaslui–Dinamo, FC Argeº–Konstanca.
8. forduló, szeptember 20.: Galac–Temesvári Poli, Ceahlãul–Pandurii, Urziceni–Petrozsény, Konstanca–FC Naþional, CFR–Craiova, Beszterce–FC Vaslui, Iaºi-i Poli–UTA, Dinamo–Steaua, Rapid–FC Argeº.
9. forduló, szeptember 23.: Temesvári Poli–Urziceni, Craiova–Galac, UTA–CFR, Pandurii–FC Naþional, Petrozsény–Ceahlãul, Steaua–Beszterce, FC Vaslui–Iaºi-i Poli, Rapid–Konstanca, FC Argeº–Dinamo.
10. forduló, szeptember 30.: Galac–UTA, Ceahlãul–Temesvári Poli, Urziceni–Craiova, FC Naþional–Petrozsény, Konstanca–Pandurii, CFR–FC Vaslui, Beszterce–FC Argeº, Iaºi-i Poli–Steaua, Dinamo–Rapid.
11. forduló, október 14.: Temesvári Poli–FC Naþional, Craiova–Ceahlãul, UTA–Urziceni, Petrozsény–Pandurii, Steaua–CFR, FC Vaslui–Galac, Dinamo–Konstanca, Rapid–Beszterce, FC Argeº–Iaºi-i Poli.
12. forduló, október 21.: Galac–Steaua, Ceahlãul–UTA, Urziceni–FC Vaslui, FC Naþional–Craiova, Pandurii–Temesvári Poli, Konstanca–Petrozsény, CFR–FC Argeº, Beszterce–Dinamo, Iaºi-i Poli–Rapid.
13. forduló, október 28.: Temesvári Poli–Petrozsényi Jiul, Craiova–Pandurii, UTA–FC Naþional, Steaua–Urziceni, FC Vaslui–Ceahlãul, Beszterce–Konstanca, Dinamo–Iaºi-i Poli, Rapid–CFR, FC Argeº–Galac.
14. forduló, november 4.: Temesvári Poli–Konstanca, Galac–Rapid, Ceahlãul–Steaua, Urziceni–FC Argeº, FC Naþional–
FC Vaslui, Pandurii–UTA, Petrozsény–Craiova, CFR–Dinamo, Iaºi-i Poli–Beszterce.
15. forduló, november 11.: Craiova–Temesvári Poli, UTA–Petrozsény, Steaua–FC Naþional, FC Vaslui–Pandurii, Konstanca–Iaºi-i Poli, Beszterce–CFR, Dinamo–Galac, Rapid–Urziceni, FC Argeº–Ceahlãul.
16. forduló, november 18.: Temesvári Poli–UTA, Craiova–Konstanca, Galac–Beszterce, Ceahlãul–Rapid, Urziceni–
Dinamo, FC Naþional–FC Argeº, Pandurii–Steaua, Petrozsény–FC Vaslui, CFR–Iaºi-i Poli.
17. forduló, november 25.: UTA–Craiova, Steaua–Petrozsény, FC Vaslui–Temesvári Poli, Konstanca–CFR, Beszterce–Urziceni, Iaºi-i Poli–Galac, Dinamo–Ceahlãul, Rapid–FC Naþional, FC Argeº–Pandurii.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés