Hirdetés

Kézilabda: távozik a BL-címvédő Győrtől a román válogatottat is irányító sztáredző

Ambros Martín azt számolja, hogy hat év után távozik Győrből

Ambros Martín azt számolja, hogy hat év után távozik Győrből

Nem hosszabbítja meg szerződését Ambros Martín, a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC vezetőedzője.

MTI

2018. február 16., 22:422018. február 16., 22:42

2018. február 16., 22:432018. február 16., 22:43

A klub honlapjának beszámolója szerint a spanyol tréner a Vasas felett aratott idegenbeli pénteki sikert követően tájékoztatta a klub vezetését és a játékosokat döntéséről. „Ahogy azt pár hónappal ezelőtt a szurkolói ankéton elmondtam, a döntésemet úgy hozom meg, hogy az a csapat érdekét szolgálja. Jelen pillanatban azt mondhatom, hogy a szívem a maradás mellett szavazott, de az eszem mást diktált” – idézi az oldal Martínt, aki hozzátette, élete legnehezebb döntését hozta meg.

„Az elmúlt hat évben rengeteget kaptam a klubtól, a játékosoktól, valamint a szurkolóktól és a győriektől is, ám úgy érzem, most eljött az ideje a változásnak” – fogalmazott a román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő tréner, aki 2012 óta irányítja a Győrt, s a többi között 3 Bajnokok Ligáját, 3 magyar bajnoki címet és 4 Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett az együttessel.

Hirdetés

Ambros Martín kifejtette, az elmúlt hetekben az együttes körüli körülmények arra irányították, hogy meghozza ezt a döntést a csapat érdekében.

„A szívem Győré és a csapaté, de az eszem a távozás mellett döntött. Természetesen ez nem befolyásolja az idei szezont, minden fronton győzni szeretnénk! Mindörökké ETO!” – hangsúlyozta Ambros Martín, aki 2016 októbere óta dolgozik román szövetségi kapitányként is, abban az évben Elek Gáborral közösen rövid ideig vezette a magyar női nemzeti csapatot is. A honlap kitért rá: a Győri Audi ETO KC vezetése elfogadta a tréner döntését, és tudomásul veszi azt. Nem hivatalos információk szerint a spanyol tréner az orosz Rosztov-Don kézilabda-csapatának irányítását veszi át.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés