Hirdetés

Kézilabda: a magyar lányok alulmaradtak a németországi selejtezőn

Nem sikerült a magyar női kézilabda-válogatottnak bebiztosítania Európa-bajnoki részvételét a legnagyobb rivális otthonában: a piros-fehér-zöldek tegnap simán, 26-18-ra alulmaradtak Németország vendégeként selejtezőcsoportjuk negyedik fordulójában.

Hírösszefoglaló

2012. március 26., 05:522012. március 26., 05:52

Ha Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese – amely csütörtök este 25-23-ra verte a németeket Nyíregyházán – pontot szerez, biztos Eb-résztvevő lett volna. Az eddig százszázalékos magyarok azonban a mostani, 4. fordulóban elszenvedett vereségükkel a második helyre estek vissza a csoportban a szintén hatpontos németek mögé, ám így sincs nagy baj, hiszen a kvartettből ketten jutnak a decemberi hollandiai tornára.

Ahogy azt mindkét szövetségi kapitány ígérte a két csapat csütörtöki, magyar sikerrel zárult nyíregyházi meccsét követően, más összeállítású válogatottak kezdték a tegnapi trieri találkozót. Az összecsapás első tíz percében felváltva vezettek a csapatok, mígnem Lütz sorozatban négyszer is eredményes volt, s így a vendéglátók elléptek három találattal a magyaroktól (6-3). Görbicz ráadásul hetest hibázott, s így a németek – Schülke remek védéseinek is köszönhetően – tovább növelték előnyüket (9-4).

Ezt követően Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese – a német kapufákat kihasználva – sorra dobta a gólokat, s egy találatra megközelítette riválisát. A lélektanilag fontos egyenlítés azonban nem sikerült, miután Lütz ismét eredményes volt (10-8). Ez a gól és a hazai szakvezető időkérése átlendítette a hazaiakat a holtponton, így a szünetig ismét magabiztos vezetésre tettek szert (13-9). A folytatásban 14-11-nél sorozatban négyszer voltak eredményesek a házigazdák, s ezzel tulajdonképpen el is döntötték a találkozót.

A norvég Böhn irányításával ez volt a magyarok első veresége tétmérkőzésen.

Németország és Magyarország 6-6, Fehéroroszország 4, Azerbajdzsán pedig pont nélkül áll a csoportban. A magyarok május végén Azerbajdzsánba látogatnak, majd a fehéroroszokat fogadják. Románia szintén megosztozott a győzelmeken csoportja legnagyobb riválisával: a csütörtöki zajecsári 29-27-es vereség után, szombaton 21-19-re legyőzte Szerbiát Drobeta Turnu Severinben. A favoritok itt is 6-6 ponttal állnak a még Portugália és Görögország alkotta négyesben. A románok május végén a luzitánokhoz látogatnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés