Hirdetés

Kettős McLaren-siker Monte-Carloban

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Forma–1 – Fernando Alonso beérte Lewis Hamiltont a pontversenyben. Tavalyi formáját idézve, az első rajtkockából indulva szerezte meg idei második győzelmét a McLaren– Mercedes kétszeres világbajnok spanyol pilótája, Fernando Alonso a Forma–1-es Monacói Nagydíjon. A rajt után már csak a pálya adottságai miatt sem történtek látványos előzések az élen, a sorrend a rajtfelállásnak megfelelően Alonso, Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes) Felipe Massa (Ferrari) volt.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. május 28., 00:002007. május 28., 00:00

Massa csapattársának, a szombati időmérőn támadt műszaki problémák miatt a mezőny végére sorolt Kimi Räikkönennek viszont sikerült néhány hellyel előrébb „tolnia” az autót, ám az élboly harcába nem tudott beleszólni. A szűk utcai pálya közben már az első körben kikövetelte első áldozatát: Vitantonio Liuzzi csapta oda Toro Rossoját a szalagkorláthoz, így számára néhány kanyar után már véget is ért a futam.

A futam második harmadában azonban még ennél is kevesebb izgalom jutott a Forma–1 kedvelőinek. A spanyol kihasználva azt, hogy végre sikerült pole pozíciót szereznie, valamint azt is, hogy a szűk monte-carlói pályán szinte képtelenség előzni, faképnél hagyta a mezőnyt – köztük csapattársát, Hamiltont is – és folyamatosan növelte előnyét. Bár a fiatal angolnak a továbbiakban valamelyest sikerült közelebb kerülnie Alonsóhoz, első helyét nem veszélyeztette. A látványt végül ismét az alsóház egyik képviselője biztosította: Adrian Sutil (Spyker–Ferrari) a pénteki szabadedzésen nyújtott produkcióját megismételve, a palánknak csapódott, és búcsúzni kényszerült.

Húsz körrel a befejezés előtt aztán Hamilton puha abroncsokat kapott, körről körre gyorsabban autózott, mint Alonso, így megérkezett a spanyol nyakára. Valószínűleg azonban a csapat illetékesei úgy döntöttek, nem kockáztatnak, ezért aztán tíz körrel a vége előtt Alonso ismét növelni kezdte előnyét, így zavartalanul gyűjthette be újabb rajt-cél győzelmét. Ezzel sikerült utolérnie összetettben csapattársát, és két futamgyőzelmének köszönhetően átvette a vezetést a tabellán. „A rajt után és az első két harmadban minden tökéletesen ment, a végén a keményebb gumikon gyorsan és sokat veszítettem. De megtörténik ez néha, így is meglepetés, hogy nyertem” – nyilatkozta Alonso a győzelem után. „Remek verseny volt, a hajrában a lágy abroncsokkal tökéletes volt az autó. Rámentem Fernandóra, de esélyem sem lehetett egy kétszeres világbajnok ellen” – értékelt Hamilton.

B. L.

Monacói Nagydíj, pontszerzők: 1. Fernando Alonso (spanyol, McLaren–Mercedes), 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 3. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 4. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault), 5. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber), 6. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber), 7. Alexander Wurz (osztrák, Williams–Toyota), 8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari). Az állás, pilóták: 1. F. Alonso 38 pont, 2. L. Hamilton 38, 3. F. Massa 33, 4. K. Räikkönen 23, 5. N. Heidfeld 18, 6. G. Fisichella 13, 7. R. Kubica 12, 8. Nico Rosberg (német, Williams–Toyota) 5, 9. David Coulthard (brit, Red Bull-Renault) 4, 10. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 4, 11. Heikki Kovalainen (finn, Renault) 3, 12. A. Wurz 2, 13. Szato Takuma (japán, Super Aguri–Honda) 1, 14. Ralf Schumacher (német, Toyota) 1. Konstruktőrök: 1. McLaren–Mercedes 76, 2. Ferrari 56, 3. BMW–Sauber 30, 4. Renault 16, 5. Williams 7, 6. Toyota 5, 7. Red Bull 4, 8. Super Aguri 1.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés