Hirdetés

Kettészelt város

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Labdarúgás – Kolozsvári rangadók az élvonalban harmincegy év után. Sikeres volt a kolozsvári futballéletben a 2006/2007-es idény: a százéves CFR történetének legjobb évadában bajnoki bronzérmet szerzett, míg a másodosztály hétvégi zárófordulóját követően a Kolozsvári U nyolc év szünet után ismét élvonalbeli tagságot szerzett.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. június 11., 00:002007. június 11., 00:00

A diákcsapat az edzőként ebben a szezonban debütáló Adrian Falub vezérletével magabiztosan nyerte meg a másodosztály 2. csoportját. Kolozsvár utoljára 1976-ban büszkélkedett két együttessel a legjobbak között, ám akkor mindkét gárda kiesett a másodosztályba.

Az U feljutása „magasabb szintre” emeli a két együttes közötti ellentétet is, amely azt követően újult ki, hogy Pászkány Árpád üzletember 2002-ben felkarolta az akkor harmadosztályos CFR-t, és öt év alatt az UEFA-kupába vezette azt. A két klubvezetés az elmúlt idényben azonban kerülte a nyilvános nyilatkozatháborút, konfliktushelyzet csak a stadion ügyében alakult ki. Az U otthonaként szolgáló, lebontásra váró Ion Moina-aréna jelenlegi állapotában nem felel meg a Liga 1-es elvárásoknak, ezért felmerült, hogy Falub együttese is a Constantin Rãdulescu-stadionban játssza hazai mérkőzéseit, ám a CFR elutasította az ötletet. A Kolozsvári U azon fáradozik, hogy otthona lerombolása előtt minimálisan felújítsák arénájukat, hogy a következő idényben ne kényszerüljenek arra, hogy Désen, Tordán vagy Gyulafehérváron szerepeljenek.

Most azonban mindkét részről örömtelinek tekintették, hogy jövőre kolozsvári rangadók lesznek a Liga 1-ben. „Sok hasznot hoz a városnak, hogy két élvonalbeli csapata van, a rivalizálásnak azonban a pályán a helye, és nem az utcákon” – fogalmazott Iuliu Mureºan, a CFR elnöke. „Végre kolozsvári derbit játszhatunk a Liga 1-ben, jelentős teljesítmény ez a város sportéletében. Remélem, mi kerekedünk felül az U-val vívott párharcokban, ugyanis a mi célkitűzéseink jóval bátrabbak” – mondta Ioan Andone, a Gépész utcaiak új trénere, aki korábban az U-t is edzette. „A rivalizálás nagyobb a szurkolók, mint a klubvezetők között, ennek ellenére ránk is hajtóerőként hatott a CFR élvonalbeli teljesítménye” – nyilatkozta Lucian Danciu, az U elnöke. Hasonló véleményen volt Adrian Falub is: „Amikor az U játékosa voltam, nem voltak ellentétek, ám a CFR utóbbi eredményeit követően számunkra is a feljutás vált a legfőbb céllá.”

A Kolozsvári U – amely hétvégén leigazolta Mugur Bolohant, valamint Nemanja Jovanovicsot, a Râmnicu Vâlcea csatárát – az 50-ik élvonalbeli idényére készül, míg a CFR eddig 13 szezonban szerepelt a legjobbak között. Az 1965-ben kupagyőztes U legjobb bajnoki eredménye az 1933-ban szerzett ezüstérem. A két csapat eddig tíz idényt töltött együtt a Liga 1-ben: az egymás elleni mérleg a CFR-nek kedvez, amely 20 meccsből 9-et megnyert, és 8 döntetlen mellett csupán 3-szor kapott ki.

P. A.


Bennmaradt a Nagyváradi Bihar FC a Liga 2-ben

A Nagyváradi Bihar FC a jövő idényben is a másodosztályban szerepelhet, miután a Liga 2 34., utolsó fordulójában 3-1-re nyert a már korábban kiesett Lugosi Auxerre vendégeként, így esélyt sem adott a Vînju Mare-i Building együttesének, hogy megelőzze a táblázaton – utóbbi 1-0-ra kikapott a Caracal vendégeként, ezzel a kiesést jelentő 15. helyen zárt. Florin Farcaº, a végül a 10. helyre előrelépett Bihar FC vezetőedzője megkönnyebbülten nyilatkozott: „Az a jó, ha a vége jó. Hálát adhatunk a Fennvalónak, hogy bennmaradtunk a Liga 2-ben”. A második feljutóhelyért vívott küzdelem az utolsó fordulóban billent a Mioveni-i Dacia javára, amely 2-0-ra verte a vendég Aranyosgyéresi IS-t, míg a rivális Râmnicu Vâlcea-i CSM nagy meglepetésre 3-1-re kikapott a már kiesett Nagybányai FC otthonában, így a Mioveni ledolgozta kétpontos hátrányát, és a Kolozsvári U mögött végezve – története során először – az élvonalba jutott. A Building és a Nagybányai FC mellett a Lugosi Auxerre és a Dési Unirea búcsúzott a másodosztálytól.

Az 1. csoportot a Tulceai Delta nyerte meg, ám mivel nem adta le élvonalbeli licenckérelmét, nem indulhat a Liga 1-ben – helyét az élvonal legtöbb pontot gyűjtött kiesettje, a Piatra Neamþ-i Ceahlãul kapja meg. A forduló előtt a második helyen álló Buzãui Gloria 3-0-ra verte a vendég Suceavai Cetatét, így kiharcolta a feljutást. A Suceava így kiesett a Liga 3-ba, akárcsak az FC Snagov, a CF Brãila és a Sebestoroki Chimia. Utóbbi együttes győzelemmel búcsúzott a másodosztálytól: 2-1-re verte a vendég Brassói Forexet, amely ezzel a vereséggel a táblázat 4. helyén zárt. A Négyfalusi FC idegenbeli sikerrel harcolta ki a bennmaradást – az FC Snagov elleni 2-1-es győzelem a 13. helyre hozta be az erdélyieket. A Brassói FC hazai pályán kikapott, és a 10. helyen zárta a 2006/2007-es évadot.

Liga 2, 2. csoport, 34., utolsó forduló: Lugosi Auxerre–Nagyváradi Bihar FC 1-3 (Ploscariu 90+1. – 11-esből, ill. ªeroni 70., Iacob 82., 88.), FC Caracal–Vînju Mare-i Building 1-0 (Boroiban 20.), Nagybányai FC–Râmnicu Vâlcea-i CSM 3-1 (Simao 15., Negrea 29., Iaþu 55., ill. Cilean 82.), Mioveni-i Dacia–Aranyosgyéresi IS 2-0 (Cl. Ionescu 56., 85.), Gyulafehérvári Unirea–Temesvári CFR 1-0 (Ghiorma 8. – 11-esből), Temesvári Poli II–Vajdahunyadi Corvinul 1-1 (A. Popa 21., ill. Pepenar 14.), Dési Unirea–Szászmedgyesi Gaz Metan 3-6 (Goga 8., A. Pop 12., Hauºi 75., ill. Boaru 1., 85., Curtean 6., 7., 20., C. Prodan 61.), Lupényi Minerul–Kolozsvári U 0-1 (Borza 32.), FC Tîrgoviºte–Resicabányai CSM 0-0.

A 2. csoport végeredménye:

1. Kolozsvári U 34 21 9 4 49-21 72

2. Mioveni 34 17 9 8 44-26 60

3. Rm. Vâlcea 34 18 5 11 40-31 59

4. Gyulafehérvár 34 15 9 10 34-28 54

5. Lupény 34 16 4 14 39-37 52

6. Gaz Metan 34 15 6 13 54-37 51

7. Caracal 34 15 4 15 40-33 49

8. Corvinul 34 12 13 9 48-37 49

9. Aranyosgyéres 34 13 8 13 31-36 47

10. Bihar 34 12 10 12 40-42 46

11. Resicabánya 34 13 7 14 38-37 46

12. Poli II 34 12 10 12 45-37 46

13. Tîrgoviºte 34 12 10 12 29-31 46

14. CFR 34 13 6 15 37-45 45

15. Building 34 11 8 15 28-33 41

16. Nagybánya 34 9 8 17 27-54 35

17. Lugos 34 5 10 19 24-44 25

18. Dés 34 6 6 22 28-66 24

(fotó: Romicã Lãpuºte)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés