
Fotó: Rompres
A romániai élvonal következő kiírásában két új csapat szerepel a táblázaton, míg a gárdák létszáma 14-ről 12-re csökkent. Az ezt megelőzően másodosztályos Csíkszeredai Futsal Municipal a visszalépett Focşani helyét vette át, míg a tavaly szétesett, idén pedig újra összeállt resicabányai együttes a frissen feljutott, ám visszalépett Craiovai Arctica helyett indul. A Piteşti-i Cosmost magába olvasztó Marosvásárhelyi City’us ettől a szezontól kezdve saját nevén szerepel a Liga 1-ben. Bár a Dévai Quasar kiesett, helyet kapott az élvonalban, ugyanis a Marosvásárhelyi Izorep és Temesvári Informatica nem nevezett be a bajnokságba, míg a Piteşti-i Cosmos lekéste a nevezési határidőt, így nélkülük rajtol az így 12 csapatos pontvadászat. Az alapszakasz első nyolc helyezettje a rájátszásba jut, két csapat kiesik, kettő pedig osztályozót játszik a másodosztály két csoportjának második helyezettjeivel.
A hat magyarországi játékossal rendelkező Székelyudvarhely SK vezetősége ezúttal egyértelműen a bajnoki cím és a Román Kupa megszerzését tűzte ki célul a magyar válogatottat is irányító Kozma Mihály tanítványainak. Hasonló elvárásokkal vág neki a következő idénynek a címvédő Dévai CIP is, amelynek tizenhárom román válogatott játékost felvonultató csapatát Jakab Zoltán, Románia szövetségi kapitánya irányítja. Az idegenlégiósokkal megerősített City’us az élcsapatok között szeretne végezni, míg a csíkszeredai együttes a bennmaradást tűzte ki célul.
Liga 1, 1. forduló, szombat: Dévai Quasar–Konstancai Futsal Municipal. Vasárnap: Kolozsvári Clujana–Piatra Neamţ-i Moldocor, Resicabányai Futsal Municipal–Craiovai Futsal Club. Hétfő: Csíkszeredai Futsal Municipal–Székelyudvarhely SK. Szerda: Marosvásárhelyi City’us–Temesvári Poli, Galaci United– Dévai CIP.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.