Hirdetés

Két magyar arany, egy ezüst és egy bronz a rövid pályás úszó-Eb második napján

•  Fotó: MÚSZ/Derencsényi István

Fotó: MÚSZ/Derencsényi István

Két arany-, egy ezüst és egy bronzérmet nyertek a magyar úszók csütörtökön a koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokság második napján. A magyarok két nap után három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel állnak az Eb-n.

MTI

2017. december 15., 10:012017. december 15., 10:01

Hosszú Katinka a második elsőségét gyűjtötte be azzal csütörtökön, hogy 100 méter háton megvédte címét. Bernek Péter a szerdán 400 méter gyorson elért második helye után 400 méter vegyesen már nem talált legyőzőre, ráadásul ugyanitt Gyurta Gergely is felállhatott a dobogóra, miután harmadikként csapott a célba. Kapás Boglárka 800 méter gyorson féltávtól sokáig vezetett kis különbséggel, végül második lett egyéni csúccsal.

400 méter vegyesen két magyar is rajthoz állt, Bernek Péter – aki szerdán 400 méter gyorson második lett – és Gyurta Gergely. Előbbi hatalmas egyéni csúccsal, eddigi legjobbjánál több mint két másodperccel erősebb idővel, 3:59.47-tel nyert, Gyurta pedig, ugyancsak egyéni rekorddal, 4:03.36 perccel harmadik lett.

Idézet
Van még mit javulnom, leginkább mellúszásban, a többi rendben volt. Próbáltam irányítani a mezőnyt, és ez végig sikerült is”

– mondta Bernek, aki úgy vélekedett, talán túlságosan is erősen kezdett.

Hirdetés

„A mell és a gyors nagyon fájt, de elegendő előnyt szereztem, illetve mentális fölénybe is kerültem, hiszen a többiek tudják, hogy gyorson sem vagyok olyan rossz, és nem tudnak velem jönni” – emlékezett vissza a fináléra.

Gyurta Gergely felidézte, négy évet várt, hogy újra érmet nyerjen egy világversenyen, hiszen ez legutóbb éppen Dániában, a 2013-as herningi rövidpályás Európa-bajnokságon sikerült neki.
„Végre nekem is szerencsém volt, így sikerült harmadikként beérnem. Nagyon brutális ezt a távot egy nap alatt kétszer leúszni, a végén kezdtem fáradni, de elégedett vagyok az idővel” – mondta.
Hangsúlyozta, nagyon nehéz volt lemondania az 1500 gyorsról, amely a kedvenc versenyszáma, de muszáj volt így döntenie, mert időben nagyon közel volt egymáshoz a két futam.

A női 100 méter hát döntőjében a szám egyeduralkodója, Hosszú Katinka az utolsó fordulójával rázta le magáról legnagyobb riválisát, a holland Kira Toussaint-t, és 55.66 másodperccel győzött.
Nem sokkal később 100 méter vegyesen az elődöntőben kellett bizonyítania. Érthetően gyengébben úszott, mint délelőtt (56.75), amikor kis híján megdöntötte saját világcsúcsát, de így is a legjobb idővel, 57.64-gyel jutott a fináléba, amelynek tagja lesz Verrasztó Evelyn is 59.85-tel, az ötödik idővel.

•  Fotó: MÚSZ/Derencsényi István Galéria

Fotó: MÚSZ/Derencsényi István

„Száz háton az 55.66-nak nagyon örülök, nem gondoltam volna, hogy ennyi lesz ebben az úszásban" – fogalmazott Hosszú. Mint kifejtette, számára mindig könnyebb egy aranyérem után odaállni a többi döntőre. „Most például úgy vagyok vele, hogy tegnap sikerült a 400 vegyes, és ha a folytatásban már semmi nem jön össze, egyet már akkor is nyertem, azt már nem vehetik el tőlem” – magyarázta.

Rámutatott, hogy most nem is olyan sűrű a programja, mint tavaly a windsori világbajnokságon:

Idézet
Hat számban indulok, ez másnak talán nagyon sok, nekem viszont ez a visszavett programom."

Elárulta, hogy egy ilyen megterhelő versenynap után lazít és kikapcsolódik, ami nála még fél óra úszást jelent levezetésként, majd jégfürdő, vacsora, masszázs és alvás következik.

A magyarok közül zárásként Kapás Boglárka ugrott medencébe 800 méter gyorson, és végig nagy csatát vívott Sarah Köhlerrel. A szoros küzdelmet végül a német nyerte, a magyar versenyző pedig - bár féltávtól sokáig vezetett kis különbséggel - 8:11.13 perces egyéni csúccsal másodikként csapott célba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés