Hirdetés

Két hét, és megtisztul a román foci?

Négyéves letöltendő börtönbüntetést kért George Becalira (képünkön) az ügyész a Valiza (bőrönd) néven elhíresült, a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken tegnap lezárult perben. Cameluş Păduraru, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyésze szerint a Steaua futballklub tulajdonosának megvesztegetés, illetve okirat-hamisítás miatt kell bűnhődnie.

Páva Adorján

2012. március 07., 08:042012. március 07., 08:04

A pártelnökként, illetve európai parlamenti képviselőként is tevékenykedő Becali mellett ügyvédjére, az okirat-hamisítással vádolt Alina Ciulra is letöltendő, kétéves börtönbüntetést kért a felperes, míg a többi másodrendű vádlott – köztük a bűnrészességgel gyanúsított jelenlegi román szövetségi kapitány, Victor Piţurcă – felfüggesztettet kaphat.

Az ügyész példásan megbüntetné Becalit

Păduraru záróbeszédében kiemelte, Gigi Becali – aki ellen 2008 decemberében emelt vádat a DNA – sorozatosan követett el bűntényeket, és utólag bizonyítékokat hamisítva próbálta tisztázni magát. Konkrétan 2006-ban a Besztercei Gloria, 2008-ban pedig a Kolozsvári U játékosait akarta megvesztegetni. A DNA képviselője arra is kitért, hogy Becali a per során nem riadt vissza a sértegetéstől, szidalmazástól sem, árulónak, szolgának nevezte az ügyészt.

„Becalinak nem számítanak a törvények” – hangsúlyozta Păduraru, megemlítve Gigel Coman labdarúgó esetét, aki egy másik társával egyetemben beismerte, a bűnügyi vizsgálat során az üzletember kifaggatta őket, mit nyilatkoztak a korrupciós ügyosztálynak. A DNA ügyésze szerint a bíróságnak arra kell ügyelnie az ítélethozatalkor, nehogy „törvényi rangra emeljék a román futballban dívó korrupciót”.

A vád képviselője szerint az olyanfajta sportvezetők, mint George Becali – akik ilyen mocskos eszközökkel próbálnak játékosokat és mérkőzéseket befolyásolni –, elsilányítják a sportot, érdektelenné téve azt. Păduraru kifejtette, a román futball csak akkor „támad fel”, ha az ilyen ügyekben példaértékű büntetést szabnak ki, „csak így jelenhetnek meg újra olyan értékek, mint George Hagi, Nicolae Dobrin, Ilie Balaci”.

„A foci szebb lesz, ha nem lesz ilyesféle emberek által kompromittálva. Bíró urak, kötelességük hozzájárulni a román labdarúgás megtisztításához. Csak így tudjuk megadni a következő generációknak annak lehetőségét, hogy újra értékeljék ezt a sportot” – jelentette ki az ügyész.

Becali felháborodva nyilatkozott az ügyész beszéde hallatán: „Megbotránkoztató, hogy az én országomban a prémiumosztást megvesztegetésnek és korrupciónak nevezik. Arra kértem a bíróságot, mutassa meg, hogy igazságot szolgáltatnak, főként a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken. Először adják vissza a pénzemet, utána úgy döntsenek, ahogy akarnak. Ha fellebbeznek, akkor kamatostul kérem vissza” – háborgott az üzletember, aki szerint „sátánista” hadjárat folyik ellene, majd hozzátette, ha a premizálás bűntett lenne, akkor a Steauát már rég kizárták volna az élvonalból.

Becali azt az 1,7 millió eurót követeli vissza, amelyet a DNA foglalt le 2008 májusában egy kolozsvári vendéglőben. Az ügyészek szerint a bőröndnyi pénzt a Steaua tulajdonosa a Kolozsvári U játékosainak szánta, akik a városi rivális CFR-rel mérkőztek meg a bajnokság utolsó fordulójában – a katonacsapat utóbbi együttessel versengett a bajnoki címért, de a Pászkány Árpád által finanszírozott vasutascsapat legyőzte az U-t és bajnok lett.

A bukaresti futballmágnás utólag olyan iratokkal hozakodott elő, amelyek szerint földvásárlásra költötte volna a pénzt – ezeket utólag hamisíthatta ügyvédjei segítségével. Ugyanakkor a DNA szerint Becali két évvel korábban a Besztercei Gloria futballistáinak is ajánlott fejenként 5–10 ezer eurót azért, hogy legyőzzék a Rapidot.

Halasztottak
az átigazolások perében

A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék bírái tegnap délután közölték, hogy az ügyben március 20-án hirdetnek ítéletet. Ugyanezen a napon dől el a másik nagy futballper vádlottjainak sorsa is a bukaresti törvényszéken, ugyanis tegnap két héttel elhalasztották az ítélethirdetést a gyanús átigazolások ügyében.

A DNA 2008 októberében emelt vádat Ioan Becali, Victor Becali és Gheorghe Popescu játékosügynökök, illetve Gheorghe Copos, Mihai Stoica, Jean Pădureanu, Gheorghe Neţoiu és Cristian Borcea klubtulajdonosok és -vezetők ellen. A vád szerint az érintettek 1999 és 2005 között „lefölöztek” maguknak a külföldre eladott futballisták árából, másfél millió dolláros kárt okozva az államnak, illetve mintegy 10 millió dollárral megrövidítve négy klubot, a Rapidot, a Dinamót, a Galaci Oţelult és a Besztercei Gloriát. Az ügyész legtöbb esetben minősített csalással vádolta meg az alpereseket, amiért – ha bebizonyosodik – 10 és 20 év közötti börtönbüntetés jár.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés