Hirdetés

Két fronton startol a korongra a HSC és a Corona

Rajtra készen állnak a felnőtt férfi jégkorongozók: a Mol Liga 2015–2016-os bajnoki idénye már csütörtökön elkezdődik, míg péntektől a hazai élvonalbeli bajnokságban is beindul a nagyüzem.

2015. szeptember 10., 12:462015. szeptember 10., 12:46

A Csíkszeredai HSC-re és a Brassói Coronára pokoli sorozat vár, hiszen ők mindkét fronton szerepelnek, és így összesen nyolcvan alapszakaszbeli mecscset kell majd lejátszaniuk olyan körülmények között, hogy kereteik látszólag gyengültek az elmúlt szezonhoz képest.

Az idén egymásra szervezett két bajnokság versenykiírásának összehangolási kísérlete nyomán a hargitai együttes most hétvégén a román–magyar közös pontvadászatban a Fehérvár AV19 (pénteken), az UTE (vasárnap) és a Budapesti MAC (hétfőn) vendége lesz, míg a barcasági „Farkasok\" a Steauát fogadják (pénteken és szombaton 17.30 órától) a hazai élvonalban. A román bajnoki címvédő Galac vendégként, de hazai pályán játszik a Sportul Studenţesc ellen (szombaton és vasárnap), miközben a Gyergyói Progym csak jövő hétvégén kezd.

Légiósokra várva

Geréb István, a Csíkszeredai HSC vezetőedzője szerint erőnlétileg jól felkészültek nyáron, de a létszámhiány és a túlnyomórészt fiatalokból álló keret tapasztalatlansága nem ad okot derűlátásra. „A keretünk nincs kész, kevesen vagyunk. Csak 19 játékossal megyünk a kiszállásra úgy, hogy a négy légiósunk közül az egyik ukrán vízumproblémák miatt nem tarthat velünk\" – magyarázta a Krónikának.

Szerinte a két fronton való helytálláshoz legalább egy 30–35 fős keretre lenne szükségük, ezért mindenképp arra törekszenek, hogy kiegészítsék légiósállományukat, és nemrég visszavonult, helyi hokisok visszahívásával erősítsenek a kereten. „A fiatalok tömegesen hagyják el Csíkszeredát, főleg Magyarország vonzása miatt. Ha ezt a folyamatot nem sikerül megállítani, akkor a csíki hoki veszélybe kerül\" – kongatta meg a vészharangot Geréb, aki jelen körülmények között csak a tisztes helyállást tartja reális célkitűzésnek.

Hozzátette ugyanakkor, hogy bár keretük talán még gyengébb a tavalyinál, az elmúlt szezon kudarcaiért most mindenképp kárpótolni szeretnék szurkolóikat. „Még plusz öt légióssal helyt tudnánk állni a Mol Ligában is. Prioritást nem tudnék felállítani a két pontvadászat között, hiszen fontos a román bajnokság is, ahol mindenképp a legjobb négy közé akarunk jutni, de a Mol Liga is, ahol meg javítani szeretnénk. Hiszünk abban, hogy fel tudjuk duzzasztani a keretet. Anélkül heti 4–5 meccset nem is lehetne lejátszani\" – magyarázta.

Erős mezőny

Geréb szerint a Mol Liga-újonc Fehérvár és a Budapesti MAC is nagy lendületben készült és jó keretet állított össze. Utóbbi épp csütörtök este, az ugyancsak megerősödött UTE házigazdájaként nyitja meg a szezont. Az újpestiek mellett a címvédő Miskolc változatlanul komoly játékerőt képvisel, de jó kerete van még a Fradinak is, és a DAB is megoldotta problémáit. A Debrecenről nincs túl sok információ, de gyakorlatilag majd minden együttes közel azonos szinten van, és erős mezőnyt alkotnak a 2015–2016-os Mol Liga-szezonban.

Új fejezet

Nem úgy a Brassói Corona, amely azáltal, hogy kizárólag hazai játékosokból építette újjá keretét, nem pusztán új fejezetet nyitott a csapat történetében, hanem elvileg gyengébb is lesz, mint az elmúlt szezonban volt. Maradtak ugyan olyan tapasztalt hokisok, mint amilyen Mihály Árpád, Zsók Levente, Molnár Zsolt, Petres Tivadar, Virág Csanád, Fodor Csanád, Imecs Attila, János Imre, Nagy Csaba és a játékos-edzőként tevékenykedő Jevgeni Pisarenko, de rengeteg fiatal is csatlakozott a barcaságiakhoz. „Velünk szemben előnyük, hogy nincs létszámhiányuk\" – magyarázta Geréb.

A Farkasok vezetőedzője, Keresztes Ottó ugyanakkor így is nagyon nehéznek érzi a rájuk váló kihívásokat. Az Icehockey.hu által idézett szakember rámutatott, hogy a bár keretük támadásban megfelelő, a hátvédek között viszont akadnak hiányosságok, hisz egyelőre csatárokat kellett védő pozícióban játszatniuk, így nagy hangsúly kerül a kollektív játékra és a fegyelemre a pályán.

„Mihály Árpád nagy szerepet fog játszani az idei szezonban mint vezető, példamutató játékos a fiatalok között. Mi minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy a lehetőségek és a sok mérkőzés ellenére is jól szerepeljünk mindkét ligában. Itt mindenekelőtt a fizikai fáradtság lesz fontos tényező, de nagy szerepet fog játszani a csapatunk keretében az is, hogy elkerüljenek a sérülések\" – ecsetelte. A távozó – többnyire légiósok – helyére többek között a fiatal Tranca Daniel és a három Bíró testvér érkezett, de átigazolt Debrecenből a csíkszeredai Tőke Zoltán is.

Harapósabb Progym

Sándor-Székely Ottó, a Gyergyószentmiklósi Progym menedzsere ugyanakkor nem érzi azt, hogy a Brassó gyengült volna. Szerinte Keresztes érkezése komoly erősítést jelent a számukra, a légiósok hiánya pedig nem feltétlenül jelent veszteséget, hiszen a külföldi hokisok már tavaly sem vezették őket a várt sikerre. Ami pedig saját együttesét illeti: a gyergyóiak a rájátszásba jutást tűzték ki célul, és erre esélyesnek is érzik magukat. Sándor-Székely szerint mentalitásban sokat fejlődtek, az elmúlt szezonban bronzérmet szerző gárda idén sokkal bátrabban, „harapósabban\" fog majd játszani.

„Csak három napja vagyunk jégen, így jól jött a halasztás. A Sportul Studenţesc együttesét nem becsüljük le, de jó felkészítő lesz a Steaua ellen\" – magyarázta. A Progym ugyanis csak jövő héten kezd a bukaresti „egyetemisták\" ellen, majd a fővárosi katonacsapat következik, amelynek válogatott kapusa, Adrian Catrinoi információink szerint betegség miatt akár a teljes szezont kihagyhatja. A gyergyói menedzser ennek ellenére a Steauát továbbra is rendkívül veszélyes ellenfélnek tartja, hiszen erre a szezonra is együtt maradt a nagyon jól összeszokott, rutinos kerete.

Címvédésre hangolva

A hazai bajnokság nagy favoritja a tavalyi bajnok Galaci Dunărea, amelynek klubvezetője, Mihai Brandabur a címvédésre pályázik. Ezt a feladatot nem érzi anynyira egyszerűnek, mert elmondása szerint teljesült azon vágyuk, hogy erős bajnoksága legyen Romániának. Elismerte ugyanakkor, hogy a HSC-t például ők is gyengítették azáltal, hogy két játékosukat átigazolták, de reméli, a hargitaiak kiegészítik majd keretüket annak érdekében, hogy látványos legyen az idei szezon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés