
Fotó: MTI
Két évvel meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC női kézilabdaklubbal a csapat kapitánya, Görbicz Anita.
2019. január 30., 16:402019. január 30., 16:40
2019. január 30., 16:412019. január 30., 16:41
A győri egyesület szerdai hírében emlékeztet rá, hogy Görbicz Anita 10 évesen, 1993-ban kezdett kézilabdázni az ETO-ban, és már 15 évesen a felnőtt gárdát erősítette. Közölték: neve gyakorlatilag egybeforrt a klubbal, és most úgy döntött, hogy a szezon végeztével is folytatni kívánja kivételes pályafutását a győri együttesben.
Az ETO sokkal több mint egy klub. Egy igazi család. Több mint negyed évszázada minden ideköt. Most közösen úgy döntöttünk, hogy még két évig biztosan játszani fogok” – nyilatkozott a 35 éves Görbicz Anita.
Bartha Csaba klubelnök kiemelte, hogy „kivételes játékosról van szó, aki a klub ikonja is egyben, tudását, eredményeit még ellenfelei is elismerik, tisztelik”.
A 233-szoros válogatott Görbicz Anita eddig 679 tétmeccsen viselte az ETO zöld-fehér mezét és 3611 gólt szerzett, azaz mérkőzésenként átlagban 5,3-at. A Győrrel 12-szeres magyar bajnok, 13-szoros Magyar Kupa-győztes, valamint négyszeres Bajnokok Ligája-győztes.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!