
Huszonöt fősre szűkítette hétvégén a Románia és Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretét Bernd Storck.
2015. augusztus 30., 17:032015. augusztus 30., 17:03
A szövetségi kapitányi tisztségben Dárdai Pált váltó német szakember korábbi listájáról tíz játékost „törölt”, behívta viszont a debreceni középpályás Bódi Ádámot és a Haladást erősítő védőt, Bosnjak Predragot.
„Hetek óta kizárólag erre a mérkőzésre koncentrálunk a stábbal, és mivel magam is tisztában vagyok az elkövetkező napok jelentőségével, a lehető legkörültekintőbben állítottuk össze a keretet” – mondta az Mlsz.hu-nak Storck, hozzátéve: a dolgukat nehezítette, hogy a szezon elején kell az „év legfontosabb” meccsét játszani, miközben néhány játékos tavasz vége óta nem játszott tétmeccset, és van, akinek egyelőre klubja sincs.
A románok elleni összecsapást amúgy hatalmas érdeklődés övezi, a pénteki, budapesti meccsre pár óra alatt elkelt az összes jegy. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szóvivője a magyar közszolgálati televízióban hétvégén arra kérte a drukkereket, hogy tartózkodjanak a rendbontástól.
„Arra kérjük a szurkolókat, hogy buzdítsák lelkesen, hangosan a magyar csapatot, de csak a sportszerűség keretein belül” – fogalmazott, emlékeztetve arra is, hogy korábban szurkolói rendbontás miatt a csapat kénytelen volt zárt kapus mérkőzést játszani, illetve akadt olyan is, hogy szektort kellett bezárni.
Az elutasítás, a gyűlölet és a harag ellen emelte fel szavát Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője az MLSZ honlapján fordult a szurkolókhoz, remélve, hogy a lelátón rengeteg „igen” hangzik majd el a futball mellett.
Anghel Iordănescu román szövetségi kapitány csak vasárnap este közli, hogy a Liga 1-ből kiket hív meg a válogatottba, de hétfőn már ők is megkezdik a felkészülést a találkozóra. A csoportban listavezető csapat szerdán utazik el Budapestre.
A magyar válogatott kerete, kapusok: Király Gábor (Szombathelyi Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Liverpool).
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Botka Endre (Honvéd), Juhász Roland (Videoton), Vanczák Vilmos (Sion), Guzmics Richárd (Krakkói Wisla), Lang Ádám (Videoton), Kádár Tamás (Lech Poznan), Leandro (Ferencváros), Bosnjak Predrag (Haladás).
Középpályások: Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Nagy Ádám (Ferencváros), Tőzsér Dániel (klub nélkül), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (Leipzig), Bódi Ádám (DVSC).
Támadók: Stieber Zoltán (Hamburg), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Nikolics Nemanja (Varsói Legia), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Szalai Ádám (Hoffenheim), Priskin Tamás (Pozsonyi Slovan).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!