2009. június 09., 11:172009. június 09., 11:17
A Pekingben sorozatban harmadszor ötkarikás aranyérmes együttes szövetségi kapitánya tegnap a Margitszigeten 18 játékossal kezdte meg a vb-felkészülést, amelyen az Athénban, Sydneyben és a kínai fővárosban is győztes hat játékos közül három – Biros Péter, Kiss Gergely és Szécsi Zoltán – volt jelen, miután Benedek Tibor és Molnár Tamás lemondta a válogatottságot, Kásás Tamás pedig az idei évet kihagyja, mert pihenni akar.
Kemény Dénes szerint, bár csapata megfiatalodott és átalakult, a maga részéről mindenképpen elődöntőt vár az olasz fővárosban. Csalódást akkor érezne, ha a válogatott például a csoportselejtezőt megnyerné, a folytatásban azonban, amikor már egyetlen meccs dönt a továbblépésről, elveszítené a negyeddöntős párharcot.
A magyarok a csoportban Kanada, Németország és a Dél-afrikai Köztársaság válogatottjával találkoznak a július 20-án kezdődő vizes vb-n. Az öt és fél hetes felkészülés során a magyar válogatott a tervek szerint egy bukaresti tornán is részt vesz: június 25–28. között a Kovács István által felkészített házigazdák mellett Németország és Oroszország lesz az ellenfél. A felkészülés a hagyományos margitszigeti Unicum Kupával zárul, amelyet július 10–12. között rendeznek.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.