Hirdetés

Keleti kihívás

Labdarúgás – Az Al Naszrnál folytatja munkáját Bölöni László. Bölöni László Dubaiba költözik: a dicsőszentmártoni születésű futballedző két hónapos szerződést kötött az Al Naszr együttesével, amelyet a tervek szerint idény végén meghosszabbítanak.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. április 05., 00:002007. április 05., 00:00

Az egyesült arab emirátusokbeliegyüttes részéről Rasid Marzuk klubmenedzsererősítette meg a hírt. „A megegyezés az idényvégéig szól, de ha a csapat Bölönivezetésével jó eredményeket ér el,és elkerüljük a kiesést, meghosszabbítjuka szerződést” – nyilatkozta a sportvezető a gulfnews.cominternetes honlapnak. Az arab hírforrás szerint BölöniLászló múlt héten Dubaiban járt,és megtekintette az Al Naszr egyik mérkőzését.A két fél ekkor állapodott meg az együttműködésrészleteiről.
Az Al Naszr jelenleg kilencedik atizenkét csapatos Etisalat Ligában, 15 mérkozésalatt 17 pontot gyűjtött. A csapatot eddig egy brazil edző,Alvaro Fernandes irányította, ám a klubvezetésnem volt megelégedve munkájával. A klub nemrégleigazolta a korábban az Anderlechtet is erősítőszerb válogatott Nenad Jesztrovicsot. Az Al Naszrnálkorábban több ismert játékos is megfordult,köztük az argentin válogatott AndrésGugliel-minpietro, aki jelenleg kölcsönjátékoskénthazájában szerepel. A háromszoros bajnok ésháromszoros kupagyőztes Al Naszr klubelnöke Hamdan BinRasid Al Maktum, Dubai kormányzója. Az 1945-benalapított klub 12 ezer férőhelyes stadionnalrendelkezik – az aréna a Dubaiban 1833 óta uralkodóAl Maktum családról kapta a nevét. Bölönitavaly októberben maradt munka nélkül, amikor azAS Monacóval szerződést bontott a rossz eredményekmiatt. Azt megelőzően három évig a Rennest, 2001–2003között pedig a Sporting Lisszabont irányította– utóbbival 2002-ben portugál bajnoki címet éskupagyőzelmet ünnepelt. Azelőtt egy évig a románválogatott élén állt, 1994 és 2000között pedig a Nancynál dolgozott. A monacóiidőszak után a magyar szövetség felajánlottaBölöninek a szövetségi kapitányitisztséget, de nem egyeztek meg a feltételekben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés