Hirdetés

Kapitány nélkül a magyarok

Összeegyeztethetetlennek tartja feladatköreit Imre Vilmos, a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, illetve a Dunaferr férficsapatának vezetőedzője, ezért a szakember egyik tisztségéről lemondott – döntésével a Magyar Kézilabda-szövetségnek (MKSZ) okozott fejtörést, amely új kapitány után nézhet.

Páva Adorján

2009. július 03., 10:312009. július 03., 10:31

Lemondott Imre Vilmos, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember döntését azzal indokolta, hogy nem lenne képes a válogatottnál, illetve a Dunaferr férficsapatánál is teljes értékű munkát végezni, ezért döntenie kellett, dunaújvárosi klubjától pedig visszautasíthatatlan ajánlatot kapott. Imre Vilmost a tavalyi pekingi olimpia után nevezték ki, a decemberi macedóniai Európa-bajnokságon nyolcadik lett megfiatalított együttesével. Év elején viszont a nehéz anyagi helyzetbe került Dunaferr női csapatától távoznia kellett, mivel lehetetlenné vált ott az érdemi munka, és ideiglenesen elvállalta a Dunaferr férfiegyüttesének vezetőedzői tisztségét.

Ugyanakkor jelezte, hosszú távon nem tudja összeegyeztetni a női kapitányi és a férfi vezetőedzői munkát a versenynaptári átfedések miatt. A tréner – akinek vezetésével a válogatott nemrég megnyerte a Szlovákia elleni selejtezőt, így kijutott a decemberi kínai világbajnokságra – tegnap Sinka László MKSZ-elnökkel Százhalombattán találkozott, ahol abban állapodtak meg, hogy Imre nem folytatja tovább a kapitányi munkát, és marad a Dunaferr férficsapatánál.

„A döntéskényszert az élet hozta, pontosabban az, hogy a Dunaferr női együttesénél lehetetlenné vált az érdemi munka, pedig az eredeti elképzelés szerint e pozíció jól megfért volna a női kapitányi poszttal – nyilatkozta Imre Vilmos. – A jelenlegi kettősséget, a női válogatott mellett a Dunaferr férfiegyüttesének irányítását azonban nem vállalhattam, a szakmai felelősségem és a lelkiismeretem miatt sem. A Dunaferrhez ezért csak 2009. június 30-áig köteleztem el magam, de olyan szerződéshosszabbítási ajánlatot kaptam, amelyet mindenképpen mérlegelnem kellett, és végül emellett döntöttem. Hangsúlyozom, nem kizárólag anyagi megfontolásból, mert ha csak ez számítana, éppen akkor vinném párhuzamosan a két feladatot, hogy két helyről kapjam a pénzt, erre azonban képtelen lennék.”

Az MKSZ nem tehetett mást: elfogadta a szakember döntését. „Számunkra ezzel új helyzet állt elő, amelyről a szövetség alelnökeivel már konzultáltam, az elnökség pedig legközelebbi, július 22-i ülésén foglalkozik a témával – mondta Sinka László MKSZ-elnök. – Még a nyár folyamán szeretnénk megtalálni az új szövetségi kapitányt, mert a válogatott augusztusban egyhetes összetartáson vesz részt, ősszel pedig Világkupára utazik. Viszont kapkodni nem fogunk, megfontolt döntést kell hoznunk.” Imre lehetséges utódjaként először két segítője, Konkoly Csaba, illetve Mátéfi Eszter neve merült fel.

A Győri ETO KC női csapata azonban jelezte, nem járul hozzá, hogy a Bajnokok Ligája döntőjéig jutó együttes vezetőedzője, Konkoly Csaba kapitány is legyen. A mezőbándi születésű, a marosvásárhelyi sportiskolában nevelkedő Mátéfi Eszter – aki jelenleg a Békéscsaba trénere – megtisztelőnek tartaná a felkérést, ám válaszolni még nem tudna. „Békéscsabán komoly terveink vannak, indulunk a nemzetközi kupában és a bajnokságban is szeretnénk szép eredményt elérni” – fogalmazott az MTI-nek a korábbi magyar válogatott Mátéfi Eszter.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés