Hirdetés

Káosz a Temesvári Polinál

Benyújtotta tegnap a Liga 1-es licenckérelmet a Temesvári Poli másodosztályos labdarúgócsapata – Marian Iancu klubtulajdonos szerint a dosszié teljes, minden feltételnek megfelel, így a helyi és megyei önkormányzat immár átveheti a klub részvénycsomagját. Bár a bánsági csapat első embere tegnap kész tényként kezelte a megegyezést, délután Titu Bojin (PSD) megyei tanácsos már azt nyilatkozta, Iancu új igényekkel állt elő, ez pedig elfogadhatatlan az önkormányzat számára, amely később közleményben jelezte, hogy a megegyezés nem jött létre.

Páva Adorján

2012. március 29., 08:372012. március 29., 08:37

Amint arról már beszámoltunk, a hatóságok kilátásba helyezték, hogy megvásárolják a Liga 2 második csoportjában éllovas csapatot, ám feltételként azt szabták meg, hogy a tulajdonosok minden olyan problémát oldjanak meg, amely meggátolná, hogy a feljutás kiharcolása esetén az élvonalban szerepelhessen a Poli a jövő idényben.

A legfőbb akadály az állammal és más együttesekkel szembeni adósság volt, amely miatt tavaly kizárták a Liga 1-ből az amúgy ezüstérmet kiérdemelt bánsági alakulatot. A helyzet bő fél év elteltével sem változott: bár a városi és a megyei tanács már hónapokkal ezelőtt jelezte, hajlandó pénzt fektetni a Poliba, a Iancuékkal folytatott tárgyalások eredménytelenek voltak. A hatóságok ugyanis tiszta lappal indultak volna, miközben a klubvezetés éppen az önkormányzatoktól várta azt a pénzt, amellyel rendezték volna az állammal, más klubokkal és a hitelezőkkel szembeni adósságokat.

Iancu tegnap először azt mondta, sikerült haladékot kapnia a tartozások kifizetése ügyében, így a licencbizottság ebbe nem köthet bele. A Poli első embere ugyanakkor a Benficával szembeni tetemes adósság kifizetésének részleteire is kitért: az időközben a temesvári klubot szabadon igazolhatóként elhagyó Sepsi László vételárából 300 ezer eurót most utalnak át, 500 ezret nyáron, később pedig a maradék 500 ezer eurót.

Gheorghe Chivorchian klubigazgató szerint mindenki megnyugodhat, és most már a hatóságok térfelén van a labda, hiszen ők megtették, amire kérték őket: minden szükséges iratot és bizonylatot megszereztek ahhoz, hogy megkapják a Liga 1-es licencet.

Marian Iancu szerint tegnap már el is kezdődtek a konkrét tárgyalások a klub átvételéről, a megyei tanácsban ma szavazhatják meg a többségi részvénycsomag átvételét. A tanács részéről azonban később a lila-fehér szurkolók számára csöppet sem megnyugtató hírek érkeztek. Titu Bojin a Banatsport.ro honlapnak azt nyilatkozta, az önkormányzat a korábbi megállapodás értelmében 5 millió eurót adott volna Iancuéknak, az üzletember azonban tegnap már állítólag 10 millió eurót követelt, mondván, hogy egy, a főrészvényes BkP olajvállalaton kívüli hitelezőt eddig nem számoltak bele.

Ez pedig elfogadhatatlan az önkormányzat számára. Ezután a Temes Megyei Tanács rövid közleményben jelezte, a Poli vezetősége a tegnap déli határidőig nem állította össze a részvénycsomag átadásához szükséges dossziét, ezért a megegyezés nem jöhet létre. Iancu erre úgy reagált, hogy semmiféle ilyen határidőről nem tudott, és fogalma sincs, milyen iratokat várt az önkormányzat, a licenckérelmet viszont benyújtották.

Ehhez képest később leadták a megyei tanácsnál az adás-vételi szerződés tervezetét, amelyben már az szerepelt, hogy az új tulajdonosnak március 31-ig mintegy 2 millió eurós adósságot kell rendeznie a Liga 1-es licenc megszerzése érdekében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés