
Fotó: Agerpres
2009. június 10., 11:482009. június 10., 11:48
Ez az összeg a futballtörténelem második legnagyobb értékű adásvétele Zinedine Zidane Juventusból Realba igazolása mögött (73 millió euró).
„A szappanoperának vége. Csak az orvosi ellenőrzés hiányzott, és a kontrollon átmentem. A tárgyalások lezárultak, a Real Madridhoz igazoltam” – mondta a hat évre Madridba szerződő Kaká a Paraguay elleni mai vb-selejtezőre készülő válogatott edzőtáborában.
A 2007-ben a Bajnokok Ligája-győzelem után az Aranylabdát és a FIFA év játékosa címet is elnyerő brazil sztár – aki évente 9 millió eurót fog keresni – állítása szerint azért választotta a Realt, mert izgalmasnak tartja Florentino Perez elnök terveit, és egyben reményét fejezte ki, hogy nagy sikerekhez segítheti a csapatot.
„Rajtam kívül további játékosokat is szeretne igazolni Perez úr, és azt hiszem, sikerülni fog egy támadószellemű, remek együttest összehoznia – nyilatkozta a Milánót hat év után elhagyó futballista. – Reméltem, hogy részese lehetek ennek az új csapatnak, és bízom benne, hogy sikerülni fog megtörnünk a Barcelona dominanciáját Spanyolországban és Európában egyaránt.”
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.