Hirdetés

Kajak-kenu Eb: eddig öt érmet lapátoltak össze a magyarok vasárnap, ebből három aranyat

Balla Virág (elöl) és Takács Kincső végig vezetve szerezte meg a magyar csapat harmadik aranyát az Eb-n, olimpiai számban, kenu kettes 500 párosban •  Fotó: Magyar Kajak-kenu Szövetség

Balla Virág (elöl) és Takács Kincső végig vezetve szerezte meg a magyar csapat harmadik aranyát az Eb-n, olimpiai számban, kenu kettes 500 párosban

Fotó: Magyar Kajak-kenu Szövetség

A magyar versenyzők három aranyérmet, egy ezüstöt és egy bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.

MTI

2018. június 10., 13:302018. június 10., 13:30

2018. június 10., 13:562018. június 10., 13:56

Az első fináléban, az új olimpiai számban, férfi K-4-ben a Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású magyar egység jól rajtolt, s a világbajnok németekkel, a vb-2. spanyolokkal, valamint az oroszokkal hamar kivált a mezőnyből. Féltáv után aztán a németek és a spanyolok elléptek riválisaiktól, a magyarok pedig tartották a harmadik helyet, s bronzérmesként értek a célba. Az aranyéremről mindössze 14 ezredmásodperc döntött a spanyolok javára.

„Elégedettek vagyunk, várható volt, hogy a németek és spanyolok uralják majd a futamot, ők már régóta együtt versenyeznek” – mondta Kuli. Tótka szerint jobban teljesítettek, mint az előfutamban – ahol szintén harmadikként értek be a spanyolok és a németek mögött –, és nagyon elfáradtak.

Hirdetés
Idézet
Tudunk még fejlődni”

– jelentette ki ugyanakkor. A négyes tagjai többfordulós válogatás után kerültek a hajóba, s Hüttner Csaba szövetségi kapitány az Eb előtt azt mondta, a belgrádi teljesítmény alapján dönt arról, egyben marad-e ez a kvartett. „Bízom benne, hogy sikerül együtt tartani ezt a négyest, ezzel az eredménnyel szerintem bizonyítottunk. A vb-ig lesz időnk összecsiszolódni” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Molnár. Dudás Miklós – aki doppingeltiltása után idén tért vissza – még ennél is merészebben nyilatkozott: „Erős mezőnyben harmadikként jöttünk be, gyakorlás után meg lehet nyerni az augusztusi világbajnokságot” – jelentette ki.

A második A döntőben Kozák Danuta olimpiai bajnokhoz méltó versenyzéssel jelezte riválisainak, hogy visszatért – gyermeke születése miatt a tavalyi évet kihagyta –, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott.

Csak a tavaly világbajnok fehérorosz Volha Hudzenka tudta tartani vele a lépést, de a célban már az ő hátránya is több mint egy másodperces volt az ötszörös ötkarikás aranyérmes Kozákhoz képest, aki szombaton a négyes tagjaként is nyert a szerb fővárosban, s a mostani volt pályafutása 16. Eb-elsősége. „Fáradtnak éreztem magam, nem volt egy túl jó pálya. Sokat versenyeztem az előző két napon, és van még egy 200 méteres versenyem délután, most egy kicsit pihenek” – mondta a diadal után az UTE 31 éves kajakosa.

A riválisok a következő fináléban is csak a magyar egység hátát nézhették, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső ugyanis már a rajttól hatalmas tempót diktált a kenupárosok döntőjében.

A győri duó címvédőhöz méltóan versenyzett az új olimpiai számban, a végét is jól bírta, így újabb magyar aranyéremnek tapsolhatott a közönség. Mögöttük a fehéroroszok és az oroszok jöttek be a második és harmadik helyen.

„Érzékeltük, hogy jönnek mögöttünk a többiek, Kincső mondta is, hogy na még, na még, de nekem már nem volt több na még, majdnem kiesett a lapát a kezemből” – árulta el Balla. Hozzátette: ez a győzelem más volt, mint a tavalyi plovdivi, más volt a pálya, és elsősorban fejben dőlt el, hogy sikerült megvédeniük a címüket.

Női K-2-ben Medveczky Erika és a szülési szabadságáról idén visszatért, négyesben olimpiai bajnok Csipes Tamara kicsit gyengén rajtolt, de aztán csatlakozott az élen haladó németekhez és franciákhoz. A finishez érve volt esélyük a győzelemre, de a tőlük messze, a 2-es pályán lapátoló Manon Hostenst és Sarah Guyot-t nem látták, s végül mögöttük, a második helyen jöttek be. A harmadik helyet a belgák és a németek szerezték meg holtversenyben.

Idézet
Nem nézelődtünk, nem láttuk a franciákat, lehet, hogy ha mellettük megyünk, akkor máshogy alakul. Ezzel együtt én abszolút kieveztem magam, jelen állás szerint ez egy maximális pálya volt, s ez most ennyire volt elég”

– nyilatkozott Csipes.

Nagy meglepetésre a férfiak hasonló száma magyar diadalt hozott, a négyesből kimaradt Mozgi Milán és Somorácz Tamás szoros csata után csapott elsőként a célba.

Fél távnál még az oroszok vezettek, de aztán a magyarok és a vb-címvédő spanyolok fokozatosan felzárkóztak hozzájuk, s a hajó jobb belökése Mozgiék javára döntött. Mögöttük – 13 századdal – a spanyolok és az oroszok holtversenyben lettek másodikak. „Nem ez volt életünk pályája, de nyertünk, ez a lényeg, örülünk” – mondta kissé fáradtan Somorácz, aki hozzátette: ez az ötödik hétvége sorozatban, hogy versenyeznek, most jön egy kis pihenés, aztán készülnek a második válogatóra.

A férfi kenupárosoknál a májusi szegedi világkupán második Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős remekül küzdött, de végül nem sikerült bekerülnie az első három közé,

a győztes Leonid Carp és Victor Mihalachi, valamint az oroszok és az ukránok mögött negyedikként zárt,

a kajakos Kopasz Bálint pedig az 1000 méter szombati ezüstérme után ezúttal kilencedikként ért be. A kenus Kiss Balázs a B döntőben volt érdekelt, ott második lett, így összesítésben a 11. helyen zárta az Eb-t.

A vasárnap délelőtti paradöntőkben is született magyar siker a paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert révén, aki a KL1-es kategóriában, 200 méteren másodikként ért célba.

Szombaton a magyar versenyzők négy érmet: egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 és 1000 méteres döntőiben. Vasárnap délután újabb döntőket rendeznek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
2025. november 05., szerda

Soha nem engedte, hogy tanár úrnak szólítsák. Jenei Imrét gyászolja a román és magyar futballvilág, közélet

Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.

Soha nem engedte, hogy tanár úrnak szólítsák. Jenei Imrét gyászolja a román és magyar futballvilág, közélet
Hirdetés
Hirdetés