2008. november 07., 13:052008. november 07., 13:05
A találkozón a Lyon játszott mezőnyfölényben, de a szervezetten védekező katonacsapatnak csak a két játékrész záróperceiben tudtak gólt lőni a franciák: előbb szabadrúgásból, majd egy ellentámadás végén. „Csalódott vagyok, de ez a futball. Jól játszottunk, de balszerencsések voltunk – értékelt a találkozó után Munteanu. – Az első félidő kiegyenlített volt, a Lyonnak nem voltak gólszerzési lehetőségei, de szabadrúgásból mégis betaláltak. A második félidőben is nyomást tudtunk gyakorolni rájuk, nem is lehet a Lyon esetleges taktikai fölényéről beszélni, hiszen csak a félidők végén tudtak gólt szerezni.” A Steaua trénere keményen bánt a szerinte nem jól teljesítő játékosokkal: a Székely helyére a szünetben érkezett Semedót tíz perccel a vége előtt lecserélte a tréner.
„A Steaua jobb volt, mint két héttel ezelőtt Bukarestben, érződött, hogy sokkal felszabadultabban játszanak, mivel nincs veszítenivalójuk. Ám a gól után a kezünkben tartottuk a mérkőzést” – mondta a pontrúgásból eredményes Juninho. A brazil középpályásnak ez már a 17-ik gólja volt az első számú európai kupában, így vezeti a Lyon örökranglistáját.
A csoport másik találkozóján a Fiorentina hazai pályán döntetlent játszott a Bayern Münchennel: az olaszoknál Mutu megszerezte idei első gólját a BL-ben. Az utolsó két fordulóban már csak a Fiorentinának van esélye arra, hogy elcsípjen egy nyolcaddöntős pozíciót a Lyon vagy a Bayern elől, míg a Steaua matematikailag csak az olaszoktól veheti el az UEFA-kupa-szereplést jelentő harmadik helyet. A szerdai játéknapon a Juventus már bebiztosította a továbbjutást: a torinóiak Del Piero két szépségdíjas találatával Madridban is legyőzték a Realt.
| E csoport: Aalborg–Villarreal 2-2 (Kurth 54., Due 81., ill. Rossi 41., Franco 75.), Celtic Glasgow–Manchester United 1-1 (McDonald 13., ill.Giggs 84.). | Az állás: 1. Manchester 8 pont (7-1), 2. Villarreal 8 (9-5), 3. Celtic 2 (1-5), 4. Aalborg 2 (5-11). |
| F csoport: Olympique Lyon–Bukaresti Steaua 2-0 (Juninho 44., Reveillere 89.), Fiorentina–Bayern München 1-1 (Mutu 11., ill. Borowski 78.). | Az állás: 1. Lyon 8 (10-6), 2. Bayern 8 (6-2), 3. Fiorentina 3, 4. Steaua 1. |
| G csoport: Arsenal–Fenerbahce 0-0, Dinamo Kijev–FC Porto 1-2 (Miljevszkij 21., ill. Rolando 69., Gonzalez 92.). | Az állás: 1. Arsenal 8, 2. FC Porto 6, 3. Dinamo 5, 4. Fenerbahce 2. |
| H csoport: Bate Boriszov–Zenit Szentpétervár 0-2 (Pogrebnyak 34., Danny 94.), Real Madrid–Juventus 0-2 (Del Piero 17., 67.). | Az állás: 1. Juventus 10, 2. Real Madrid 6, 3. Zenit 4, 4. Bate Boriszov 2. |
Hírösszefoglaló
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.