Hirdetés

Jól kontrázott a Lyon

Nincs már esélye a nyolcaddöntős szereplésre a Bukaresti Steaua csapatának a Bajnokok Ligájában, miután Dorinel Munteanu csapata szerda este újabb vereséget szenvedett az Olympique Lyontól.

2008. november 07., 13:052008. november 07., 13:05

A találkozón a Lyon játszott mezőnyfölényben, de a szervezetten védekező katonacsapatnak csak a két játékrész záróperceiben tudtak gólt lőni a franciák: előbb szabadrúgásból, majd egy ellentámadás végén. „Csalódott vagyok, de ez a futball. Jól játszottunk, de balszerencsések voltunk – értékelt a találkozó után Munteanu. – Az első félidő kiegyenlített volt, a Lyonnak nem voltak gólszerzési lehetőségei, de szabadrúgásból mégis betaláltak. A második félidőben is nyomást tudtunk gyakorolni rájuk, nem is lehet a Lyon esetleges taktikai fölényéről beszélni, hiszen csak a félidők végén tudtak gólt szerezni.” A Steaua trénere keményen bánt a szerinte nem jól teljesítő játékosokkal: a Székely helyére a szünetben érkezett Semedót tíz perccel a vége előtt lecserélte a tréner.

„A Steaua jobb volt, mint két héttel ezelőtt Bukarestben, érződött, hogy sokkal felszabadultabban játszanak, mivel nincs veszítenivalójuk. Ám a gól után a kezünkben tartottuk a mérkőzést” – mondta a pontrúgásból eredményes Juninho. A brazil középpályásnak ez már a 17-ik gólja volt az első számú európai kupában, így vezeti a Lyon örökranglistáját.

A csoport másik találkozóján a Fiorentina hazai pályán döntetlent játszott a Bayern Münchennel: az olaszoknál Mutu megszerezte idei első gólját a BL-ben. Az utolsó két fordulóban már csak a Fiorentinának van esélye arra, hogy elcsípjen egy nyolcaddöntős pozíciót a Lyon vagy a Bayern elől, míg a Steaua matematikailag csak az olaszoktól veheti el az UEFA-kupa-szereplést jelentő harmadik helyet. A szerdai játéknapon a Juventus már bebiztosította a továbbjutást: a torinóiak Del Piero két szépségdíjas találatával Madridban is legyőzték a Realt.

 

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:
E csoport:
Aalborg–Villarreal 2-2 (Kurth 54., Due 81., ill. Rossi 41., Franco 75.),
Celtic Glasgow–Manchester United 1-1 (McDonald 13., ill.Giggs 84.).
Az állás:
1. Manchester 8 pont (7-1),
2. Villarreal 8 (9-5),
3. Celtic 2 (1-5),
4. Aalborg 2 (5-11).
F csoport:
Olympique Lyon–Bukaresti Steaua 2-0 (Juninho 44., Reveillere 89.),
Fiorentina–Bayern München 1-1 (Mutu 11., ill. Borowski 78.).
Az állás:
1. Lyon 8 (10-6),
2. Bayern 8 (6-2),
3. Fiorentina 3,
4. Steaua 1.
G csoport:
Arsenal–Fenerbahce 0-0,
Dinamo Kijev–FC Porto 1-2 (Miljevszkij 21., ill. Rolando 69., Gonzalez 92.).
Az állás:
1. Arsenal 8,
2. FC Porto 6,
3. Dinamo 5,
4. Fenerbahce 2.
H csoport:
Bate Boriszov–Zenit Szentpétervár 0-2 (Pogrebnyak 34., Danny 94.),
Real Madrid–Juventus 0-2 (Del Piero 17., 67.).
Az állás:
1. Juventus 10,
2. Real Madrid 6,
3. Zenit 4,
4. Bate Boriszov 2.

 

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés