
Képünk illusztráció
Fotó: Radu Tuta/Agerpres
2021. február 22., 15:042021. február 22., 15:04
Jogerősen másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bukaresti ítélőtábla hétfőn azt a román mentőorvost, aki 2016-ban nem részesítette megfelelő elsősegélynyújtásban Patrick Ekeng kameruni labdarúgót, így a játékos elhunyt.
A jogerős ítélet szerint a mentőorvosnak és az őt foglalkoztató SC Puls Medica SRL magán mentővállalatnak közösen több mint 200 ezer euró kártérítést kell fizetniük Ekeng családtagjainak. Emellett a mentőorvost 60 nap közmunkára ítélték.
A labdarúgó hét perccel korábban állt be csereként, majd szívrohamot kapott. Az ügyészek szerint a mentőorvos nem tartotta be az ilyen esetekre előírt eljárást, és nem kezdte el már a pályán a játékos újraélesztését.
Duta a tragédia után azt állította, a játékosnak még volt pulzusa, amikor rosszul lett, ezért nem végzett rajta újraélesztést a pályán. A boncolási eredmények szerint Ekeng egy afrikai emberekre jellemző szívbetegségben szenvedett, és ez okozta halálát.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!