A bejelentés megdöbbentette a román válogatottat is irányító Jakab Zoltánt, aki nagy tervekkel érkezett az egy évvel ezelőtt alapított klubhoz. „Hároméves tervet dolgoztunk ki. Az első célkitűzést, az élvonalba jutást teljesítettük. Következett volna a Liga 1 első három helye valamelyikének megszerzése, majd 2009-ben a bajnoki cím megnyerése – nyilatkozta lapunknak Jakab Zoltán. – Ám ez már nem következhet be. A döntés végleges. Megkaptuk utolsó fizetésünket, leadtuk a szereléseket; eddig tartott”.
A Székelyudvarhely SK-val korábban bajnokságot nyert szakember elmondta, már elkészült a célkitűzések elérését biztosító költségvetés-tervezet. A vezetőség átnézte, végül pedig úgy döntött, nincs megfelelő anyagi háttér, ezért inkább megszünteti a csapatot. Jakab Zoltánt azért is megdöbbentette a vezetőség lépése, mert még soha nem dolgozott olyan klubnál, mint az Izorep, ahol mindig naprakészek voltak a szerződésekben foglaltak teljesítésével.
Illés Kálmán, az Izorep elnöke erőtlen reklámhordozót látott a teremfutballcsapatban. „Sokkal nagyobb reményekkel vágtunk neki, de amíg csak 200–300-an látogatnak ki a meccsekre, addig ez nem számít nagy reklámnak” – nyilatkozta a sportoldal.ro honlapnak a klubvezető. Az Izorep játékosai szabadon igazolhatóvá válnak, a szabályzat szerint az Izorep élvonalbeli helyét a legjobb kiesett, azaz a Dévai Quasar veheti át.
Jakab Zoltán – miután végérvényessé vált, hogy megszűnik csapata – tárgyalásokba kezdett a bajnoki címvédő Dévai CIP-pel. „Harmadik alkalom, hogy megkeresnek Déváról. Miután elhagytam a Székelyudvarhely SK-t, és Marosvásárhelyre szerződtem, azt kérték, ha elhagyom az Izorepet, velük üljek le először tárgyalóasztalhoz. Azt szeretném, ha a velem az Izorephez érkezett négy játékos – Klein László, Szőcs Lóránt, Csoma Alpár és Csoma Ferenc – Dévára kerülne. Most már csak az anyagi kérdések maradtak hátra” – fogalmazott Jakab Zoltán, aki hangsúlyozta, amellett, hogy nagyon előnyös a Hunyad megyeiek ajánlata, szövetségi kapitányként gondolkodva is a CIP lenne a legjobb választás a többi ajánlat közül. Az Izorep három válogatottjával együtt a dévaiak keretében összesen tízen szerepelnének a tizennégy fős válogatott keretből. Mint ismeretes, Románia teremfutball-válogatottja kijutott a novemberi Európa-bajnokságra.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.