Hirdetés

Ismételt a Rapid

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Labdarúgás – Cseh edző a Román Kupa döntőjét elbukó Poli kispadján. Rövid ideig maradt a Béga-parton a Román Kupa-győzelemért járó trófea: a Rapid 2-0-ra legyőzte a hazai környezetben játszó Temesvári Polit a sorozat szombati fináléjában, így ismét hazavihette a tavaly is elhódított serleget. A vasutascsapat sikerével az UEFA-kupa első körében indulhat, míg a Poli lemaradt az európai kupaszerelésről.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. május 28., 00:002007. május 28., 00:00

A bánságiak balszerencsésen kezdték a döntő napját: a játékosokért igyekvő lila-fehér busz összeütközött egy szintén lila-fehérre festett villamossal – utóbbi vezetője és néhány utas könnyebb sérüléseket szenvedett. Az este viszont fantasztikus hangulatban kezdődött a hazaiak számára: mintegy 30 ezer temesvári szurkoló várta a pályára kedvenceit. Ám végül a háromezres Rapid-tábor örülhetett: negyedóra elteltével Buga volt eredményes, majd három perccel a fordulás után Zicu is betalált, miután Pantelimon kapust megtaposták az ötösön belül – a temesvári hálóőr néhány másodpercre eszméletét vesztette. Valentin Velcea, a lila-fehérek edzője cserékkel próbált változtatni a játék menetén, ám ez is rosszul sült el. A kispadról beállt Omoduemuke idegei két percet bírták: a nigériai légiós Mazilura támadt, amiért kiállították, az emberhátrányba került Poli pedig nem tudott gólt szerezni.

Marian Iancu, a Poli elnöke haragosan nyilatkozott, gazembernek nevezve Augustus Constantin játékvezetőt, akárcsak édesapját, Gheorghe Constantint, a bíróküldésért felelős testület elnökét. A klubvezető az edzőkérdésre is kitért: megerősítette, hogy ifj. Dusan Uhrin, a Mlada Boleslav cseh trénere irányítja a Polit a jövő idényben.

A Rapid történetének 13. kupasikeréért járó serleget Traian Bãsescu államfő adta át, akit a szervezők korábban arra kértek, a játékosokkal együtt vegyen részt a betervezett rasszizmus-ellenes kampányban. Traian Bãsescu viszont visszautasította, hogy „A rasszizmus tönkreteszi a játékot” feliratú pólót viseljen, így a tiltakozó akciót a Szuperkupa döntőjére halasztották.

P. A.

Andone megjött, Bara marad

A Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának vezetősége kétéves szerződést kötött Ioan Andonéval. A nyáron az UEFA-kupa második selejtezőkörében rajthoz álló együttes új vezetőedzője – aki évi 200 ezer eurót keres új klubjánál – a bajnoki cím megnyerését tűzte ki célul a jövő idényre. A CFR új játékosokat is igazolt: Gabriel Mureºan a Besztercei Gloriától érkezett 300 ezer euró ellenében, valamint Coroian és Toma is Ioan Ovidiu Sabãu együtteséhez került. Andone gárdája nigériai támadóval is erősödött: Ibezito Ogbonna a Happoel Tel Avivtól került Kolozsvárra. Az Aradi UTA-nál Nicolae Bara társtulajdonos bejelentése szerzett örömet: az üzletember előzetes nyilatkozatai ellenére a klub évzáró bankettjén megerősítette, hogy továbbra is a Maros-parti együttes mellett marad.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés