Az UEFA-kupa-szereplésre készülő és a bajnoki cím megszerzésére törő CFR labdarúgói múlt pénteken ismerkedtek meg Ioan Andonéval, az új vezetőedzővel. Az új csapattársak – Nuno Claro kapus, valamint Andre Leao, Trică, Gabriel Mureşan, Ogbonna, Sandberg és Amoreirinha mezőnyjátékosok – közül a nigériai Ogbonna vízumproblémák miatt csak később csatlakozik a gárda ausztriai edzőtáborába, akárcsak a moldáviai Frunză. Hiányozni fog viszont Jula, Coroian, Toma, Tilincă, Bucurică, Florin Dan, Miclăuş, Chihaia, Roszel és Martin Tudor, akik átadólistára kerültek, illetve már más csapatokhoz szerződtek.
A vasutascsapat a tíznapos kösseni alapozás során két felkészülési mérkőzést játszik az Ausztria Wien, illetve a Red Bull Salzburg ellen. A felkészülés második időszaka július 3-án, a szintén ausztriai Kaprunban kezdődik: a CFR a kéthetes alapozás alatt a Metalurg Donyeckkel, a Hiberniannal, a Szpartak Moszkvával, a Lech Poznannal és a Victoria Plzennel is összeméri erejét. A felkészülési időszak csúcspontját a Benfica elleni, július 21-i hazai mérkőzés jelenti, amellyel az erdélyi klub fennállásának 100. évfordulóját ünnepli.
A frissen élvonalba jutott Kolozsvári U három nappal a városi rivális CFR után fújt gyülekezőt játékosainak, akik között több új szerzemény is megjelent. Martin Tudor kapus éppen a CFR-től érkezett az U-hoz. Rajta kívül Baciu, Bolohan, valamint a szerb Nemanja Jovanovics, illetve a montenegrói Milan Jovanovics is a biztos igazolások között szerepel. Şomcherechi, Stoianof és Călin Moldovan kapus viszont már nem tartozik az Adrian Falub által felkészített kerethez.
A Kolozsvári U csapata ma nyolc napra Câmpulung Moldovenescre utazik, majd július 1-jétől két hétig az ausztriai Oberpullendorfban készül, ahol több felkészülési mérkőzést játszik – az ellenfelek kilétére később derül fény.
A felkészülést szintén tegnap megkezdő Aradi UTA viszont már több barátságos mérkőzést is lekötött. A partiumiak a június 21-én kezdődő, nyolcnapos félixfürdői alapozás után az ausztriai Filzmoosba utaznak, ahol a kéthetes edzőtábor alatt az Invernesszel, a Hiberniannal, a HIT Goricával és a cseh másodosztályos FC Fulnekkel mérkőznek meg, a további ellenfelek még nem ismertek. Marius Lăcătuş gárdája egyelőre kilenc új játékossal erősödött: Chihaia, Florin Dan, Roszel, Miu, Mircea Ilie, Chiţa, Bumbac, Bălţoi és a nigériai Dino Eze piros-fehér színekben készül a következő idényre. Nem úgy, mint Dzsokovics, Andrade, Tiago és Radu Anca, akik biztosan új csapat után nézhetnek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.