
Kiegyenlítette az összetettbeli állást a Brassói Corona jégkorongcsapata a Mol Liga negyeddöntőjében: 1-1-es állás tudatában fogadja hétvégén a Debrecent az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.
2017. február 16., 15:292017. február 16., 15:29
A barcaságiak, mint ismeretes, az ötödik helyen zárták az alapszakaszt, ezért pályaelőny nélkül, a negyedik helyezett vendégeként kezdték az egyenes kieséses szakaszt. A keddi első találkozón elszenvedett 6-3-as vereség miatt üldözővé váltak, csakhogy már másnap érkezett a visszavágás: ugyancsak idegenben 5-2-re nyerték meg a második mérkőzést.
Kanadai vezetőedzőjük, Martin Lacroix leplezetlen elégedettséggel közölte, hogy boldog a „csattanós válasz\" miatt. „Teljesen más szellemben hokiztunk, felvállaltuk a sok ütközést, aminek persze az volt a következménye, hogy sokszor kerültünk emberhátrányba, de remekül »öltük« a Debrecen emberelőnyös helyzeteit, és Tőke kapus is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Hosszú párharcra számítok, valami azt súgja nekem, hogy a hetedik meccs fog dönteni\" – értékelt szerda este. A folyatatás szombaton és vasárnap 18.30-tól hazai pályán lesz, majd szerdán ismét Debrecen lesz a házigazda.
A romániai csapatok közül a rájátszásban csak a Brassó érdekelt, mellette kizárólag magyarországi együttesek csatáznak az elődöntőbe jutásért. A másik három párharc második mérkőzéseit csütörtökön rendezik, hogy aztán szombaton a harmadik találkozón lépjenek pályára ismét a harmadik fordulóban. Az első meccsen egyébként a címvédő Miskolci DVTK Jegesmedvék meglepetésre kikapott otthon 5-4-re a Ferencvárostól, az Újpestet pedig a Dunaújváros győzte le vendégként 1-0-ra. Az alapszakasz dobogósai közül csak a Budapesti MAC-nak sikerült előnybe kerülnie: 7-1-re felülmúlta hazai pályán a Fehérvári Titánokat.
A romániai bajnokságban a Brassói Coronának szombaton 14.30-tól a rivális Csíkszeredai Sportklubot kell fogadnia, mert végül „bevállalták\" a napi két összecsapást. A klub sajtóosztályától megtudtuk: bár eleinte még tárgyaltak arról, hogy a találkozót elhalasszák, de a hargitaiak – a rájátszás rajtjának közelsége miatt – ragaszkodtak a sportági szövetség által kitűzött időponthoz, ők pedig rendelkeznek elegendő játékossal ahhoz, hogy mindkét fronton pályára lépjenek. Tekintettel arra, hogy a hazai pontvadászatban kényelmes előnnyel listavezető Cenk alatti „Farkasok\" számára nincs különösebb tétje a Sportklub elleni találkozónak, várhatóan utánpótláskeretüket küldik harcba.
A klubnál érdeklődésünkre megjegyezték, az nem lenne részükről sportszerű, ha csapatösszeállításukat már a meccs előtt bejelentenék, ugyanakkor azt elismerték, hogy egy-két felnőtt játékos mellett többségében fiataljaiknak adnak majd játéklehetőséget a csíkiak ellen.
Ennek tudatában a hétvége rangadóját Gyergyószentmiklóson rendezik, ahol a Progym a címvédő Galacot fogadja szombaton 18.30-tól az alapszakasz harmadik helyéért. Ugyanaznap rendezik még a Steaua–Sportul találkozót, ám ennek már valóban nem lesz tétje, hiszen a két bukaresti csapat már biztosan nem jut a rájátszásba.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!