Hirdetés

Hova tovább Egerből?

Többek között az olimpiai bajnok Szécsi Zoltán kapussal is szembenéznek ma a Nagyváradi CSM Leonardo vízilabdázói. A román bajnokcsapat Egerben, az Euroliga második selejtezőkörében szerepel mától vasárnapig.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. október 16., 00:002008. október 16., 00:00

Porto után Egerben folytatja euroligás szereplését a Nagyváradi CSM Leonardo férfi vízilabdacsapata: a házigazdák mellett a spanyol Barcelona, a horvát Sibenik, a német Spandau és a szlovák Kassa együttesével méri össze erejét mától vasárnapig a legrangosabb európai kupasorozat második selejtezőkörében. A torna első két helyezettje az Euroliga első fordulójában folytatja, a 3. és a 4. pedig a LEN-kupába kerül át.

Az elmúlt idényben az utóbbi forgatókönyv szerint alakult a nagyváradiak sorsa. Akkor a LEN-kupa nyolcaddöntőjéig jutottak, ahol éppen következő vendéglátójukkal, az Egerrel kerültek szembe, amely az első mérkőzésen, Magyarországon 14-9-re verte a CSM Leonardót. A jóval esélytelenebbnek tartott partiumiak – bár nem jutottak tovább – a visszavágón kitettek magukért, és 14-12-re legyőzték a három olimpiai bajnokkal felálló egrieket. A magyar csapat az elmúlt idényben egészen az európai kupasorozat döntőjéig menetelt, ám ott alulmaradt az orosz Csehovval szemben. Ez a szezon volt az egri vízilabdaklub történetének legeredményesebb éve: a magyar bajnokságban is ezüstérmesek lettek.

A Nagyváradi CSM Leonardo eközben ismét megnyerte a román pontvadászatot, és idén is az Euroligában indulhatott. Az első, portói selejtezőkörben négy győzelemmel és két döntetlennel zárta szereplését, és csoportja második helyezettjeként jutott tovább. „A továbbjutás reményében szállunk medencébe Egerben. Bár a második selejtezőkör legnehezebb csoportjába kerültünk, legalább a LEN-kupás folytatásban bízunk” – mondta Cornel Gordan, a nagyváradiak vezetőedzője. A szakember szerint a kassaiak legyőzhetők, ám rajtuk kívül még legalább egy ellenfelet felül kell múlniuk, amely nagyon nehéz feladat lesz. „A papírforma szerint nekünk van a legkevesebb esélyünk az öt csapat közül, ám minél nehezebb küzdelmek várnak ránk, annál nagyobb a kihívás is, és ez nagy ösztökélő erőként hathat játékosainkra. Gyakorlatilag csak az Eger tűnik legyőzhetetlennek, főként azért, mert hazai környezetben szerepel, ettől függetlenül mindegyik meccsünkön a győzelemért szállunk harcba” – jelentette ki Cornel Gordan.

A nagyváradiak első összecsapásukon éppen az egriekkel játszanak, akiknek vezetőedzőjük, Gerendás Péter nem tartja együttesét egyértelmű favoritnak. „A csapatom még nem játszott igazán jól ebben a szezonban, így kis aggodalommal várom az Euroliga egri csoportmérkőzéseit – mondta a szakember, aki elismeréssel beszélt a nagyváradiakról. – Szerintem a Spandau, a Barcelona és a Nagyvárad közel azonos játékerőt képvisel, nincs számottevő különbség közöttük. A váradiakat jól ismerjük, a nyári szünetben több edzőmeccset is játszottunk. Ha jól emlékszem, kétszer is legyőztek minket, de akkor mi tartalékosan szerepeltünk. Ezek a korábbi sikerek lélektanilag jól jöhetnek nekik, ettől függetlenül kötelező lesz nyernünk ellenük”. Gerendás Péter a tornán nagy valószínűséggel nem számíthat a sérült Biros Péter játékára, ám a másik pekingi aranyérmes, Szécsi Zoltán kapus felépült sérüléséből, így bevethető lesz a csoportmérkőzések során.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés