Hirdetés

Hosszú ujjhegynyire volt a tökéletes olimpiától

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Hosszú Katinka mindent kiadott magából, saját bevallása szerint pedig egyetlen benyúláson kívül minden összejött számára a riói olimpián, ahol három aranyérme mellett a pénteki versenynapon utolsó számában, 200 méter háton egy ezüstéremmel gazdagodott. Az éremtáblázat 10. helyére csúszó Magyarország további három, a 24. helyre feljövő Románia pedig két érmet szerzett a hetedik versenynapon.

Krónika

2016. augusztus 13., 11:122016. augusztus 13., 11:12

2016. augusztus 13., 12:362016. augusztus 13., 12:36


A bajai úszó 2:06.05 perces idővel, óriási csatában lett második az amerikai Maya Dirado mögött a 200 hát döntőjében. Hosszú az előfutamban, majd az elődöntőben is országos csúcsot úszott, a fináléban azonban minimálisan, két századdal elmaradt ettől.

A néhány magyar szurkolótól is hangos Olimpiai Uszodában a rajtot követően a Vasas szupersztárja – aki az elő- és a középfutamban egyedüliként úszott 2:07 perc alatti időt, ezzel több mint egy másodperccel volt jobb a másodiknál – szinte azonnal az élre állt, az első forduló után világcsúcsrészidőn belül volt és magabiztosan vezetett, féltávnál már közel egy testhosszal ellépett. Az utolsó 50-re fordulva sokkal jobban jött ki a delfinezésből, és ekkor úgy tűnt, nem vehetik el tőle a győzelmet, az amerikai azonban óriási hajrával feljött, s végül jobb benyúlásával, hat századdal győzött. Hosszú mostani sikerével felnőtt pályafutása 60. érmét szerezte az olimpiát, világ- és Európa-bajnokságokat tekintve 50 és 25 méteres medencében.

Az éremtáblázat élcsoportja:
1. Egyesült Államok     20 13 17
2. Kína                            13 10 14
3. Nagy-Britannia          7   9   6
4. Japán                          7   3  14
5. Koreai Köztársaság  6   3   4
6. Németország             6   3   2
7. Oroszország              5   9   8
8. Franciaország           5   7   5
9. Ausztrália                   5   6   7
10. MAGYARORSZÁG 5   3   3
(...) 24. ROMÁNIA         1   1   1

Hosszú Katinka mindent kiadott magából, saját bevallása szerint pedig egyetlen benyúláson kívül minden összejött számára a riói olimpián. A  bajai úszó elmondta, ez a második hely rögtön munkára is ösztönzi.

„Ez a versenyszellem bennem van, főleg úgy, hogy pár századdal kaptam ki. A tüzet már érzem, megindult bennem” – mondta a 27 éves Hosszú, aki 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton minden idők második leggyorsabb úszásával, 200 méter vegyesen pedig olimpiai rekorddal győzött.

„De hogy is lehetnék csalódott? Úgy érkeztem ide, hogy még nem volt olimpiai érmem, a világbajnokságokon pedig két arany és egy bronz volt a legjobb szereplésem. Ez az egész egyszerűen hihetetlen” – fogalmazott a Vasas világklasszis versenyzője, aki elárulta, annyira elfáradt az utolsó döntőjében, hogy a levezetés során hányt.

„Egyetlen célba érkezésen kívül minden összejött az olimpián, azt, hogy ez az egyetlen dolog, ami nem jön össze, bármikor aláírtam volna. Azért ez a négy érem jelzi, hogy jó úton járunk. Mindvégig bíztunk abban, amit csináltunk, lehajtottuk a fejünket és keményen dolgoztunk. Mindent beleadtam, ennyi volt, de azért a három arany, egy ezüst ennyi voltnak nem rossz...\" – jegyezte meg Hosszú.

Cseh-ezüst, Kapás-bronz, Márton harmadik lett súlylökésben

A magyar úszók további két érmet szereztek péntekről szombatra virradóra. Cseh László – hármas holtversenyben – ezüstérmet szerzett a 100 méteres pillangóúszás döntőjében. A 30 éves magyar klasszis 51.14 másodperces idővel csapott célba, csakúgy mint a szám háromszoros címvédője, az amerikai Michael Phelps, illetve a világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos. A számot a szingapúri Joseph Schooling fölényesen nyerte 50.39 másodperces olimpiai csúccsal.

„Örülök ennek az ezüstéremnek, főleg így, hogy hárman osztozunk a dobogó ezüstös fokán. Sajnálom, hogy az arany nem lett meg, de ahhoz nem voltam elég gyors” – értékelte teljesítményét a vegyes zónában. „A kezdésemben még maradtak tizedek, szerencsére a második fele azért megy. Örülök, hogy egy ilyen kétszáz után egy ezüstöt azért sikerült összehoznom. Ez jót tesz a lelkemnek” – utalt arra, hogy a hosszabbik távon világbajnoki címvédőként csak hetedik helyen végzett.

A hetedik versenynapon egy magyar bronz is „felszínre került” az olimpiai uszodában: Kapás Boglárka 800 méter gyorson lett harmadik. A döntőt világcsúccsal az amerikai Katie Ledecky nyerte, aki negyedik diadalát aratta ezen az olimpián. A szám 23 éves magyar Európa-bajnoka az egy nappal korábban úszott országos csúcsából (8:19.43) több mint három másodpercet faragva, 8:16.37 perces idővel csapott célba.

„Két tizeddel lemaradtam az ezüstéremről, de egyáltalán nem bánkódom emiatt. Mondtam is Jazmin Carlinnek, örülök, hogy vele állhatok a dobogón” – mondta Kapás a brit ezüstérmesre utalva, majd elsírta magát, s azután másodpercekig örömkönnyeivel küszködött, alig tudott megszólalni. Arra a kérdésre, hogy ilyenkor mi az, ami végigfut az emberen és sírásra készteti, úgy válaszolt: „hát az, hogy amiért jöttem, azt megszereztem, és ez a legnagyobb dolog, ami egy sportolóval megtörténhet”.

A negyedik magyar érem atlétikában született: Márton Anita nagyszerű országos csúccsal, 19,87 méteres eredménnyel bronzot szerzett súlylökésben. Michelle Carter (Egyesült Államok) 20,63 méterrel lett az olimpiai bajnok, a második helyen Valerie Adams (Új-Zéland) végzett 20,42 méterrel. A nők között magyar atléta legutóbb 1968-ban Mexikóban szerzett érmet, akkor a gerelyhajító Németh Angéla győzött, a diszkoszvető Kontsek Jolán pedig harmadik lett. Márton Anita a nők között a magyar atlétika hetedik olimpiai érmét nyerte meg.

A 27 éves riói bronzérmes elmondta, tudta, hogy képes országos csúcsot elérni a döntőben, a selejtező után pedig azt is sejtette, hogy érmet szerezhet. „Nagyon boldog vagyok, hogy mindent, amit elterveztünk, sikerült megvalósítani – hangsúlyozta. – Minden lökés után éreztem, hogy ebből is hiányzott még egy kicsi, abból is. A harmadik lökés után már csak arra koncentráltam, hogy teljes erőből nagyon hosszan meglökjem a súlyt, ha kell, akkor kilépek. De igazából soha nem lépem ki a lökéseket, le is kopogom...”

A magyar férfi vízilabda-válogatott is felszabadultan zárta a hetedik versenynapot: Japán 17-7 arányú legyőzésével – három döntetlen után – megszerezte első sikerét. A küzdelem rendkívül kiélezett a csoportban, hiszen az addig hibátlan brazilok 9-4-re kikaptak a görögöktől, míg az addig nyeretlen szerbek 10-8-ra legyőzték Ausztráliát. Magyarország Brazília ellen zárja a csoportkört. A csoport állása az utolsó forduló előtt: 1. (és már negyeddöntős) Brazília és Görögország 6-6 pont, 3. Magyarország 5, 4. Szerbia 4, 5. Ausztrália 3, 6. Japán 0.

Tecăuék elbukták a döntőt, román bronz súlyemelésben

Románia folytatta az éremszerzést, ám ezúttal nem jött össze az arany. Florin Mergea és Horia Tecău 6:2, 3:6, 6:4-re kikapott A spanyol Rafael Nadal, Marc López kettőstől a férfi teniszpáros döntőjében. A hatodik helyen kiemelt ibériai duó 2 óra 26 perc alatt győzte le az ötödikként rangsorolt román kettőst. Nadal második alkalommal lett olimpiai bajnok, hiszen 2008-ban Pekingben egyesben diadalmaskodott, de Rióban is versenyben van még, az argentin Juan Martin del Potróval találkozik az elődöntőben.


„Fájó a vereség, hiszen nagyon közel voltunk az aranyhoz, de nem szabad keseregni, hiszen az ezüst is egy győzelemmel ér fel” – fogalmazott Tecău, és Mergea is azt emelte ki, hogy egy álom vált valóra a döntőbe jutással, a román teniszsport első olimpiai érme pedig „minden román sikere”.

Románia küldöttsége az első ezüst mellett az első bronzérmét is megszerezte: Gabriel Sîncrăian súlyemelő a 85 kilogrammosok között lett harmadik. „Amikor gyerek voltam, nem tudtam, mi az az olimpia. 10-12 éves koromban fogtam fel, mit jelent, és azóta arról álmodoztam, hogy kijutok és érmet szerzek. Most teljesült az álmom” – fogalmazott a 27 éves sportoló.

A román női kézilabda-válogatott ismét győzelmet ünnepelt: 24-21-re verték Spanyolországot. A csoport állása: 1. Norvégia 6 pont (113-94), 2. Brazília 6 (109-94), 3. Spanyolország 4 (99-94), 4. Angola 4 (94-102), 5. Románia 4 (81-91), 6. Montenegró 0. A csoportok első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe, Románia az utolsó fordulóban Norvégiával találkozik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés