
Múló pillanat. Shane Tusup és Hosszú Katinka házassága tavaly év végén romlott meg (archív felvétel)
Fotó: Facebook/Katinka Hosszu
Véget ért a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup munkakapcsolata.
2018. május 24., 13:232018. május 24., 13:23
A 29 éves bajai sportoló Facebook-oldalán csütörtökön úgy fogalmazott, "
Hosszú hozzáteszi, jelenleg is folyik a felkészülése a versenyekre, miközben keresi a megfelelő szakmai hátteret a pályafutása következő szakaszára.
Shane Tusup és Hosszú Katinka házassága tavaly év végén romlott meg, az év edzőjének négyszer megválasztott amerikai szakember már a tavalyi rövid pályás Európa-bajnokságon sem volt ott tanítvány-feleségével. Hosszú – aki eddig hatszor volt az év legjobb női sportolója – márciusban azt mondta, férjével folytatják a közös munkát, s célja továbbra is a 2020-as tokiói nyári olimpia.
A 30 éves Tusup 2013-ban vette feleségül Hosszú Katinkát, akivel a 2012-es londoni olimpia után kezdett el dolgozni.
A klasszis sportoló a tavaly decemberi rövid pályás Eb-n versenyzett legutóbb, azt követően hónapokat hagyott ki. Idén először a Mare Nostrum-sorozatban, júniusban ugrik majd medencébe, s várhatóan rajthoz áll az augusztusi, glasgow-i Eb-n is.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!