
Fotó: Digi Sport
Közel két évvel Patrick Ekeng tragikus halála után a bukaresti törvényszéki ügyészség hétfőn gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vádat emelt a stadionhoz kirendelt Puls magán-mentőszolgálat orvosa, Mihaela Elena Duță ellen.
2018. február 05., 22:522018. február 05., 22:52
A nyomozást lezáró vádhatóság közleménye alapján a 2016. május 6-ai Dinamo–Viitorul labdarúgó-bajnoki meccs 69. percében összeesett kameruni futballista az orvos kötelességmulasztása miatt nem kapott megfelelő ellátást, nem mérték fel megfelelően az állapotát, és nem kezdték meg azonnal az újraélesztését. Emiatt a Floreasca sürgősségi kórházban már nem tudták megmenteni az életét, holott
A helyszíni beszámolók és a halottszemle – mint már korábból ismert – ugyancsak alátámasztják a stadionban és a kórházba szállítás alatt nyújtott ellátás hiányosságait. Bár utólag szívmegnagyobbodást és egyéb kardiológiai anomáliákat tártak fel a Ștefan cel Mare úti együttes 26 éves, kétszeres válogatott légiósánál, a kórboncnoki jelentés leszögezi: szívmegállás esetén közel százszázalékos a túlélési esély, ha már az első percben megkezdik a defibrillálást, különben percenként 5,5 százalékkal csökkennek az esélyek.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!