Hirdetés

Hosszabbításos sportcsarnokavató Kolozsváron

Mindhárom romániai férfi kosárlabdacsapat kikapott az EuroChallenge Kupa csoportkörének kedd esti, második fordulójában, de amíg a Nagyváradi VSK saját képviselőinek megfogalmazása szerint is „kiábrándító” teljesítménnyel szenvedett el 101:74 arányú hazai pályás kudarcot az orosz Avtodor Szaratov ellen, addig a Kolozsvári U-Mobitelco sportcsarnokavatóján csak a hosszabbítás drámai végjátékában maradt alul egy ponttal, 81:80-ra a török Trabzonsporral szemben. A Târgu Jiu ugyancsak csekély különbséggel, 77:76-ra kapott ki Körmenden. 

Kiss Előd-Gergely

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. november 12., 20:512014. november 12., 20:51


Drámai végjáték Kolozsváron

A kolozsváriak szezonbeli első hazai pályás kupaszereplésére – amely egyben az új, modern sportcsarnok tétmeccsen való felavatása is volt – mintegy ötezer szurkoló látogatott ki. Az aréna korszerűsége elsősorban a beléptetésnél nyilvánult meg, a nagy tömeg ellenére percek alatt be lehetett jutni a létesítménybe. A vendég török csapatot egy 6-7 fős szurkolótábor kísérte el, amely minden különösebb gond nélkül megfért a hazai nézők közt.

A mérkőzés elejét kapkodás jellemezte, a csapatok többször is eladták a labdát. A kolozsváriak a második negyedre találták meg a ritmust. Jó védekezésüknek köszönhetően több ellentámadást is vezethettek, így a félidőig kilencpontos előnyre tettek szert. Lendületük a harmadik negyed elején is folytatódott, a játékrész hatodik percében már 49:34-re vezettek.

A 15 pontos előnyt azonban nem tudták megtartani. A sokkal agresszívebb védekezésre váltó vendégek a negyed végére három pontra csökkentették hátrányukat, az utolsó játékrész pedig nagyon izgalmasra sikeredett.

A csapatok felváltva vezettek. Az utolsó percben, 70:68-as hazai vezetésnél a kolozsváriak legjobbja, a 21 pontig jutó és 6 lepattanót szerző Curtis Millage kihagyta büntetősobását, a Trabzonspor pedig egyenlített. Jöhetett az ötperces ráadás, amely során a vendégek egyetlen ponttal jobbnak bizonyultak. A kolozsvári csapatból Millage mellett Hargrove (19 pont, három lepattanó) és a 16 pontig jutó Silvăşan nyújtott kiemelkedőt. A törököktől Hardy 27 ponttal volt a legeredményesebb, ebből 8-at a hosszabbításban szerzett. Legjobbjuk viszont Novica Velickovics volt, aki 15 pontja mellé 13 lepattanót is gyűjtött.

Dorin Pintea, a hazaiak trénere szerint a több megszerzett lepattanónak köszönhetően nyert a Trabzonspor. Azt Hakan Demir, a vendégek vezetőedzője is elismerte, hogy a játék képe alapján a kolozsvári csapat is nyerhetett volna.

Az F csoport másik mérkőzésén a Paksi Atomerőmű 80:70 arányban maradt alul a vendég osztrák Güssing ellen, így a kvartettben Trabzonspor (4 pont), Güssing (4), Mobitelco (2), Paks (2) a sorrend.

Achim: ez kiábrándító

Kiábrándítónak nevezte Cristian Achim, a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapatának hazai pályán elszenvedett, nagyarányú vereségét. Az oroszok elleni találkozó után a szakvezető elismerte, hogy ellenfelük valóban nagyon erős volt, ugyanakkor érzése szerint ők is „alaposan közrejátszottak” abban, hogy vendégeik ki tudtak bontakozni a pályán.

A Körös-partiak valóban tehetetlennek mutatkoztak az oroszokkal szemben, negyedről negyedre „unott” játékkal halmozták a hátrányukat, még Daniel Dillon, a váradiak legjobbja szerint is csalódást keltő volt a teljesítményük.

„Megmondtam a játékosoknak is a meccs után, hogy nem akarok többet a sérülésekről beszélni és hallani. Nem érdekel, hogy voltak és még mindig vannak egészségügyi problémák a keretben. Ezen túl kell tegyük magunkat, és meg kell mutatnunk a valódi értékünket” – szögezte le Achim, aki bevallása szerint egyáltalán nem számított ilyen kategorikus vereségre. „Túl nagy bámulattal és tisztelettel asszisztáltunk a játékukhoz. Ez komolyan mondom, teljesen megőrjített” – mutatott rá. 

Meglátása, hogy a korábbi évekkel ellentétben hiányzik alakulatából a „kémia”. Ami a csökkenő nézőszámot illeti, a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre rávilágított, hogy Romániában nincs meg az a sportkultúra, mint például Angliában, ahol a szurkolók mindentől függetlenül kilátogatnak kedvencük meccseire. Ezzel együtt szerinte a Váradnak továbbra is széles a támogatói köre, a „legszebb drukkerek”, és biztos abban, hogy ha újra jó eredményeket érnek majd el, a közönség is visszatér a sportcsarnokba.

A VSK két vereség után 2 ponttal sereghajtó a D csoportban, amelyet az eddig százszázalékos Szaratov és a kazah Asztana vezet. A váradiak következő ellenfele, a Tofas szintén nyeretlen.

Törökék otthon tartották a pontokat

Az első fordulóban, hazai pályán még győztes Târgu Jiu-i Energia Magyarországról már nem tudta elhozni a maximális két pontot: 77:76-ra kikapott a nagyváradi Török Rolandot soraiban tudó Körmend csapatától, amely így 4 ponttal a B csoport élére áll. A romániai alakulat jelenleg 3 ponttal a második a Tartu (3) és a Szófiai Akademic (2) előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés