2012. március 22., 08:472012. március 22., 08:47
A HSC egyszer sem vezetett, de 7 perccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített – 2-0-ra nyerve meg a záróharmadot –, majd hoszszabbítás következett, amelyet a 28 éves Filip döntött el három perc elteltével, megkoronázva bravúros teljesítményét.
A Sportclub.ro honlapnak nyilatkozó Nagy Béla edző megpróbált minél kisebb ügyet csinálni a meglepetésvereségből: „Elvesztettünk egy csatát, de nem a háborút, elsősorban ezen kell gondolkodnunk. Elvesztettük pályaelőnyünket, de ezt a legközelebbi mérkőzésen vissza lehet szerezni. Úgy kell játsszunk, mint a harmadik harmadban, és akkor nem lehet baj. Nem mindegyik játékos hozta a formáját, de még van mérkőzés, ahol bizonyíthatnak. Bízom benne, hogy pénteken győzünk.”
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó összecsapás következő mérkőzése Brassóban lesz (Digi Sport, 17.00). A román bajnoki címért vívott párharc váltott pályaválasztással folytatódik 26-án és 28-án, majd – ha szükséges – 30-án, április 2-án és 4-én. Mint ismeretes, tavaly szintén ez a két csapat küzdött meg a bajnoki címért: akkor hat meccs kellett a döntéshez, az immár 13 bajnoki aranyéremmel büszkélkedő HSC összesítésben 4-2-vel bizonyult jobbnak az akkor története első bajnoki fináléját játszó Brassónál.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.