2008. november 28., 14:332008. november 28., 14:33
A döntést csütörtökön jelentette be Borbély László fejlesztési miniszter és Tóth Ferenc, a gázvállalat vezérigazgatója. Amint lapunk többször is beszámolt róla, a szászmedgyesi székhelyű vállalat a 90-es évek közepén kezdte el a sportcsarnokot, ugrótoronnyal ellátott fedett uszodát, tekepályát, szállodát és néhány szabadtéri sportpályát magába foglaló sportkomplexum építését, de anyagi gondok miatt néhány évvel ezelőtt teljesen megtorpant. A Romgaz vezetősége többször felajánlotta az épületegyüttest annak az intézménynek vagy cégnek, mely hajlandó megtéríteni az addigi befektetését.
| A héten a kormány elfogadta azt a határozatot, miszerint a romos állapotba került, 12 500 férőhelyes ligeti stadion a marosvásárhelyi önkormányzat tulajdonába kerüljön. Ahhoz, hogy a rendelet megjelenjen a Hivatalos Közlönyben és törvényerőre emelkedjen, szükség van a helyi tanács beleegyező döntésére is, hangsúlyozta Borbély László. Ezzel szemben Dorin Florea polgármester a hét elején „hazugnak” nevezte az RMDSZ miniszterét, mondván, hogy Traian Băsescu tanácsosaitól értesült: szó sem lehet az általa is többször igényelt stadion átadásáról. |
„Rájöttünk, hogy jobb, ha mindenki azt tesz, amihez a legjobban ért. Nekünk nem a sportlétesítmények működtetése a szakterületünk” – mondta lapunknak Tóth, hozzátéve, hogy „végső soron a Romgaz nincs rászorulva arra a hatmillió euróra”. Borbély László mindössze egy széles mosollyal válaszolt arra a kérdésre, hogy a kormány mivel győzte meg a medgyesi céget, hogy átengedje az épületeit a CNI-nek. „A lényeg az, hogy a CNI be fogja fejezni az országban egyedülálló, csaknem 12 olimpiai sportág űzésére alkalmas sporttelepet” – fogalmazott a tárcavezető.
A komplexum tervezője, Szekeres Gerő elmondása szerint a létesítmény mintegy 58 százalékban készült el, befejezéséhez viszont tízmillió euróra volna szükség. „Hamarosan lépni kell, mert az állagmegőrzése egyre nehezebb és költségesebb. A minap jártam ott, és láttam, hogy már nemcsak ajtókat és ablakokat, hanem a vasbetonból a vasat is elkezdték kilopni” – nyilatkozta a Krónikának az építészmérnök.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.