Hirdetés

„Hazatérő” sporttelep

Ingyen mond le a marosvásárhelyi félkész sportlétesítményéről a Romgaz Rt. A hatmillió euróra becsült beruházás átkerül az Országos Befektetési Társaság (CNI) tulajdonába, amely vállalta, hogy az elkövetkezőkben további mintegy tízmillió euróból befejezi az építkezést.

Szucher Ervin

2008. november 28., 14:332008. november 28., 14:33

A döntést csütörtökön jelentette be Borbély László fejlesztési miniszter és Tóth Ferenc, a gázvállalat vezérigazgatója. Amint lapunk többször is beszámolt róla, a szászmedgyesi székhelyű vállalat a 90-es évek közepén kezdte el a sportcsarnokot, ugrótoronnyal ellátott fedett uszodát, tekepályát, szállodát és néhány szabadtéri sportpályát magába foglaló sportkomplexum építését, de anyagi gondok miatt néhány évvel ezelőtt teljesen megtorpant. A Romgaz vezetősége többször felajánlotta az épületegyüttest annak az intézménynek vagy cégnek, mely hajlandó megtéríteni az addigi befektetését.

A városé lehet a ligeti stadion?
A héten a kormány elfogadta azt a határozatot, miszerint a romos állapotba került, 12 500 férőhelyes ligeti stadion a marosvásárhelyi önkormányzat tulajdonába kerüljön. Ahhoz, hogy a rendelet megjelenjen a Hivatalos Közlönyben és törvényerőre emelkedjen, szükség van a helyi tanács beleegyező döntésére is, hangsúlyozta Borbély László. Ezzel szemben Dorin Florea polgármester a hét elején „hazugnak” nevezte az RMDSZ miniszterét, mondván, hogy Traian Băsescu tanácsosaitól értesült: szó sem lehet az általa is többször igényelt stadion átadásáról.

„Rájöttünk, hogy jobb, ha mindenki azt tesz, amihez a legjobban ért. Nekünk nem a sportlétesítmények működtetése a szakterületünk” – mondta lapunknak Tóth, hozzátéve, hogy „végső soron a Romgaz nincs rászorulva arra a hatmillió euróra”. Borbély László mindössze egy széles mosollyal válaszolt arra a kérdésre, hogy a kormány mivel győzte meg a medgyesi céget, hogy átengedje az épületeit a CNI-nek. „A lényeg az, hogy a CNI be fogja fejezni az országban egyedülálló, csaknem 12 olimpiai sportág űzésére alkalmas sporttelepet” – fogalmazott a tárcavezető.

A komplexum tervezője, Szekeres Gerő elmondása szerint a létesítmény mintegy 58 százalékban készült el, befejezéséhez viszont tízmillió euróra volna szükség. „Hamarosan lépni kell, mert az állagmegőrzése egyre nehezebb és költségesebb. A minap jártam ott, és láttam, hogy már nemcsak ajtókat és ablakokat, hanem a vasbetonból a vasat is elkezdték kilopni” – nyilatkozta a Krónikának az építészmérnök.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés