Hirdetés

Hátrányba került a Brassó a Mol Liga rájátszásában

„Tanulnunk kell a hibáinkból és gyakorlatba kell ültetnünk azt, amit az edzésen eltervezünk” – szögezte le Jerry Andersson, a Brassói Corona jégkorongcsapatának vezetőedzője, miután 2-1-re kikaptak Debrecenben, a Mol Liga rájátszásának első mérkőzésén. 

Krónika

2015. február 11., 17:252015. február 11., 17:25

Az elődöntőbe jutásért zajló párharc kedd esti első felvonásában a házigazdák már a 3. percben vezetést szereztek, hogy a második harmadban tovább növeljék a különbséget. A barcaságiak erejéből ezúttal csak szépítésre futotta – Filip révén a 32. percben –, így alaposan megnehezítették feladatukat a hétvégi folytatásra.

A párharc ugyanis az egyik fél második győzelméig tart, ezért a barcaságiaknak pénteken (DigiSport, 19 óra) mindenképp győzniük kell hazai pályán, hogy másnap (szükség esetén, 18 órától) még esélyük legyen a javukra fordítani az összesített állást.

„Legalább 12-15 kiváló gólhelyzetünk volt, de mi kihagytuk. A debrecenieknek csak elvétve volt esélyük, ám azokat könnyedén értékesítették. A játékosoknak meg kell érteniük, hogy biztonságosabb az egyszerű játék, könnyebben küldhetik a korongot a ketrecbe. Most is nyerhettünk volna, ha a szoros védelembe passzolt korongok helyett inkább megtartjuk azokat” – értékelt a svéd mester.

Andersson már a rájátszás kezdete előtt figyelmeztetett, hogy a liga újoncát nem szabad lebecsülni, még akkor sem, ha az alapszakaszban gyengébb helyezést értek el a barcaságiaknál. „Már eddig is nehéz volt ellenük játszanunk, mert nagyon kreatív a védelmük” – állapította meg. Ezzel együtt optimistán várja a folytatást, reményei szerint ugyanis hazai pályán visszavágnak a magyarországi alakulatnak.

A másik ágon végül a papírforma érvényesült, de csak kevesen múlott, hogy a címvédő Érsekújvár elbukja a budapesti összecsapást. A szlovákiai alakulat ugyanis hiába került háromgólos előnybe már a 15. percben, az Újpest felzárkózott, és kicsikarta a hosszabbítást. A hirtelen halálban viszont a vendégek találtak be, és így 4-3 arányú győzelem után, előnyben fogadják pénteken a fővárosiakat.

Az alapszakaszgyőztes Miskolci Jegesmedvék együttese és a második helyezett Dunaújváros egyenes ágon jutott a döntőbe. Előbbi a Brassó–Debrecen csata győztesével, míg utóbbi az Érsekújvár–Újpest meccs nyertesével játszik a folytatásban. A Ferencváros és a Csíkszeredai HSC az alapszakasz lezárultával befejezte az idényt a Mol Ligában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés