
Győzelemmel kezdte a Kolozsvári CFR az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idényét: 2-0 arányban bizonyult jobbnak a vendég Concordia Chiajna csapatánál vasárnap este a Gépész utcai stadionban.
2016. július 25., 14:412016. július 25., 14:41
2016. július 25., 16:092016. július 25., 16:09
A fellegvári csapat először játszott hazai pályán új, a tavalyihoz képest sötétebb árnyalatú bordó mezében, a nézők pedig először láthatták élőben az Euróba-bajnokságon életbe lépett új szabályok szerint elvégzett egyszemélyes kezdőrúgást. A válogatottak tornája a drukkerekben is nyomott hagyott: több alkalommal is bemutatták az izlandiaktól ellesett szurkolói koreográfiát.
A mérkőzést a hazai csapat kezdte jobban, azonban Larie látványos ollózós kísérletét és Camora lövését védte Bălgrădean. A vendégek a félidő közepére erőre kaptak, és Roșu révén majdnem megszerezték a vezetést, de az elmúlt idényben még a vasutasoknál kölcsönben átszó középpályás a kapufát találta el.
A játékrész hajrájára és a második félidő elejére leült a játék, inkább a középpályán nyüstölték egymást a csapatok. Aztán a CFR Guima beállását követően két perc alatt két jobboldali beadásból eldöntötte a mérkőzést. Előbb Tiago Lopes középre adott labdáját értékesítette Cristian a 66. percben, majd Jakolis beadását – a sérülésből visszatért – Guima a kapust megelőzve fejelte a kapuba.
A biztos vezetés birtokában a CFR átengedte a kezdeményezés lehetőségét a vendégeknek, miközben Vasile Miriuță vezetőedző egy tőle eddig nem látott taktikai húzással lepte meg az ellenfelet: az addigi klasszikus 4-4-2-ről három belső védős játékrendszerre váltott, amely védekezésben 5-3-2, támadásban pedig 3-4-3-as felállást eredményezett. Érdekesség, hogy a Chiajna végig három belső védővel játszott, azonban támadásban a felfutó szárnyvédőkkel 3-5-2-vel rohamoztak, mérsékelt sikerrel.
A mérkőzést követően Emil Săndoi, a vendégek edzője egy meg nem adott 11-est kért számon a játékvezetőtől, de gratulált ellenfelének. Vasile Miriuță ugyanakkor elégedetten nyilatkozott. „Megdolgoztunk a saját szurkolótáborunk előtt elért győzelemért. Tudtam, hogy az ellenfél öt védővel fog játszani és ellentámadásokkal próbálkoznak majd. Nem volt könnyű, de fontos, hogy a második félidőben jókor érkeztek a gólok” – értékelt a tréner. A Kolozsvári CFR idén is 6 pontos levonással kezdte a bajnokságot – ennek felét már az első fordulóban sikerült ledolgoznia a vasárnap esti győzelemmel.
Újabb halasztás a Rapid ügyében
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága hétfői ülésén szerdára halasztotta a döntést a Rapid Liga 1-es indulási jogának ügyében. Mint ismeretes, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) korábban július 21-ig adott határidőt a másodosztályból feljutott bukaresti klubnak arra, hogy tisztázza csődhelyzetét, ám mivel a fővárosi táblabíróság elnapolta a csődeljárás felfüggesztése ügyében indított per tárgyalását, az LPF képviselői múlt héten azt nyilatkozták, a Rapid nem indulhat el az élvonalban, a helyét pedig a kiesett Temesvári ACS Poli veszi át.
Később viszont az FRF-re hárították a hivatalos döntés meghozatalát, a szakszövetség pedig hétfőn meghallgatta a klub képviselőit, a csődbiztos nem volt jelen a megbeszélésen. Valerii Moraru klubtulajdonos szerint a korábban elhagzottakkal ellentétben igazolhatnak játékosokat, így bizakodva várja a szerdai határozatot. Amíg nem tisztázódik a Rapid helyzete, addig elhalasztják a bukarestiek/temesváriak meccseit. Emiatt hétfőn a Botoșani nem lép pályára.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!