Hirdetés

Harminckettő

Akkor most próbáljunk meg kicsit magunkhoz térni az eufóriából, amit a világbajnokság kezdete váltott ki, és merengjünk el egy kicsit: tényleg jó-e, hogy 24-ről 32 csapatosra duzzasztották a torna résztvevőinek létszámát?

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. június 13., 00:002006. június 13., 00:00

Egyvalakinek biztosan: Sepp Blatter FIFA-elnök lába nyomát azóta is csókolgatják az ázsiai és afrikai labdarúgó-vezérek, hiszen a többlethelyek zöme nekik jutott, így aztán szorgalmasan megszavazzák minden indítványát a kongresszusokon. Az is vitathatatlan tény, hogy a több résztvevő több mérkőzést is jelent, így aztán már délután négy órakor jó ürüggyel rendelkezünk, hogy hazalóghassunk a munkahelyünkről. Más kérdés, hogy valóban érdemes-e minden meccset végignézni. Mert hát néhány kiscsapat valóban képes meglepetést okozni (Trinidad és Tobago szombaton valószínűleg bebiztosított magának egy kis zugot a focikedvelő közönség szívében, és Ecuador nevét is nagyobb tisztelettel ejtik ki a lengyelek legyőzése után), de azért többnyire mégsem ez a jellemző. Itt van például az Irán– Mexikó mérkőzés, amely eddig a vébé Pápa–REAC-rangadójának bizonyult (bár ezért a címért a Portugália– Angola meccs is nagy eséllyel indulhatna). Annak ellenére, hogy négy gól is esett a meccsen, a legérdekesebb momentum mégiscsak az volt, amikor az elején az irániak egy bekeretezett, 1,5X1 méteres perzsaszőnyeget ajándékoztak a mexikóiaknak, amitől azok szemlátomást meglepődtek (bár, mondjuk, elég hülyén nézett volna ki, ha erre ők viszonzásképp egy rekesz díszdobozos csomagolású tequilát nyomnak az iráni csapatkapitány kezébe). És ha már Angola: presztízs ide vagy oda, az afrikaiaknak sikerült a vébé-történelem egyik legborzasztóbb második félidejét produkálniuk egykori gyarmattartójuk ellen – persze annak aktív közreműködésével.
Most rosszindulatúan megjegyezhetnénk, hogy jobb lenne inkább tovább bővíteni a mezőnyt, hisz ha mondjuk, 64 résztvevős lenne a vébé, még a magyar válogatott is kijuthatna, ha máshogy nem, egy Saint Kitts és Nevisszel vívott pótselejtező után. De nem érdemes ennyire gonosznak lennünk.
Inkább várjuk lélegzetvisszafojtva az Irán–Angola-összecsapást és a H csoport holnapi, Tunézia–Szaúd-Arábia rangadóját.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés