Harminckettő

Egyvalakinek biztosan: Sepp Blatter FIFA-elnök lába nyomát azóta is csókolgatják az ázsiai és afrikai labdarúgó-vezérek, hiszen a többlethelyek zöme nekik jutott, így aztán szorgalmasan megszavazzák minden indítványát a kongresszusokon. Az is vitathatatlan tény, hogy a több résztvevő több mérkőzést is jelent, így aztán már délután négy órakor jó ürüggyel rendelkezünk, hogy hazalóghassunk a munkahelyünkről. Más kérdés, hogy valóban érdemes-e minden meccset végignézni. Mert hát néhány kiscsapat valóban képes meglepetést okozni (Trinidad és Tobago szombaton valószínűleg bebiztosított magának egy kis zugot a focikedvelő közönség szívében, és Ecuador nevét is nagyobb tisztelettel ejtik ki a lengyelek legyőzése után), de azért többnyire mégsem ez a jellemző. Itt van például az Irán– Mexikó mérkőzés, amely eddig a vébé Pápa–REAC-rangadójának bizonyult (bár ezért a címért a Portugália– Angola meccs is nagy eséllyel indulhatna). Annak ellenére, hogy négy gól is esett a meccsen, a legérdekesebb momentum mégiscsak az volt, amikor az elején az irániak egy bekeretezett, 1,5X1 méteres perzsaszőnyeget ajándékoztak a mexikóiaknak, amitől azok szemlátomást meglepődtek (bár, mondjuk, elég hülyén nézett volna ki, ha erre ők viszonzásképp egy rekesz díszdobozos csomagolású tequilát nyomnak az iráni csapatkapitány kezébe). És ha már Angola: presztízs ide vagy oda, az afrikaiaknak sikerült a vébé-történelem egyik legborzasztóbb második félidejét produkálniuk egykori gyarmattartójuk ellen – persze annak aktív közreműködésével.
Most rosszindulatúan megjegyezhetnénk, hogy jobb lenne inkább tovább bővíteni a mezőnyt, hisz ha mondjuk, 64 résztvevős lenne a vébé, még a magyar válogatott is kijuthatna, ha máshogy nem, egy Saint Kitts és Nevisszel vívott pótselejtező után. De nem érdemes ennyire gonosznak lennünk.
Inkább várjuk lélegzetvisszafojtva az Irán–Angola-összecsapást és a H csoport holnapi, Tunézia–Szaúd-Arábia rangadóját.