Hirdetés

Harmadik kívánság

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Idén először a román bajnoki ezüstérmes is a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel: az utolsó selejtező fordulón túljutott Steaua ma hazai pályán, a Bayern München ellen kezdi meg szereplését a legrangosabb európai kupasorozat legjobb 32 együttese között, később pedig az Olympique Lyonnal és a Fiorentinával is megküzd az F csoportban.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. szeptember 17., 00:002008. szeptember 17., 00:00

A bukaresti katonacsapat az ezt megelőző két idényben is a BL csoportkörében szerepelt, ám akkor Liga 1-es bajnokként vette sikeresen selejtezőbeli akadályait. A romániai együttesek közelmúltbeli jó európai kupaszereplésének köszönhetően a román bajnokságból idén már két csapat indulhatott a Bajnokok Ligájában – a romániai pontvadászat aranyérmét története során először begyűjtő Kolozsvári CFR egyenesen a csoportkörbe jutott, míg az ezüstérmes Steaua a harmadik selejtezőkörben kapcsolódott be a küzdelmekbe.

A selejtezőbeli sorsolás után úgy tűnt, bár a bukarestiek kiemeltek voltak, a szerencse nem nekik kedvezett, ugyanis a BL-ben jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező török bajnok Galatasarayjal kerültek szembe. Ám a Steaua végül jobbnak bizonyult: az idegenbeli 2-2-es döntetlen után 1-0-ra nyert Bukarestben, zsinórban harmadszor bebiztosítva helyét a BL csoportkörében.

A jó sorozat az 1990-es évek sikereinek megismétlése, amikor 1994 és 1996 között a Steaua szintén zsinórban háromszor került a legjobb együttesek közé. Ám az első szakaszból még egyszer sem sikerült továbbjutniuk a piros-kékeknek. A Steaua 30 csoportkörbeli meccse alatt mindöszsze 4-szer diadalmaskodott, 10-szer pedig döntetlent ért el. Az elmúlt szezonban egy ponttal utolsó lett a csoportban, az FC Sevilla, az Arsenal és a Slavia Prága mögött végezve.

A bukarestiek mai ellenfele korábbi rossz bajnoki szereplése miatt nem is indulhatott a Bajnokok Ligája ezt megelőző idényében. Viszont a 21-szeres német bajnok Bayern München azelőtt sorozatban 10-szer volt érdekelt a legjobbak között, 2001-ben pedig meg is nyerte a kupasorozatot. Az 1900-ban alapított bajor klub legjobbjai eddig kétszer találkoztak a Steauával: a KEK 1971–72-es idényének negyeddöntőjében a bukaresti 1-1 után hazai pályán 0-0-ra végeztek, így idegenben lőtt góllal továbbjutottak.

A Steaua klubvezetői abban reménykednek, hogy ezúttal sikerül legyőzniük a Bayernt. „Nem jobbak nálunk, nekünk is sok válogatott játékosunk van, egyenlő esélyekkel rendelkezünk – mondta Valeriu Argăseală, a katonacsapat elnöke. – Egyetlen csapat sem verhetetlen, bíznunk kell saját erőnkben. Stadionunkban fantasztikus hangulat fog uralkodni, minden adott lesz a sikerhez”. George Becali klubtulajdonos az eredményt is megtippelte: szerinte csapata 2-1-re nyer, az egyik gólt pedig legújabb szerzeménye, Semedo fogja rúgni, aki még a Kolozsvári CFR-rel nyerte meg a bajnokságot, ám nem akart szerződést hosszabbítani az erdélyiekkel, és végül a Steauához igazolt. Optimista volt az összecsapás előtt Marius Lăcătuş vezetőedző is. „Azt szeretném, hogy a BL hangulatával már megbarátkozott játékosaim kamatoztassák tapasztalataikat, míg az újoncok a lehető legtöbbet adják ki magukból, hogy megmutassák, helyük van a Steauában, illetve a Bajnokok Ligájában. Biztos vagyok benne, hogy ha olyan odaadással küzdenek majd, mint a Galatasaray ellen, jó eredményt érhetünk el a németek ellen is. Talán elérkezett már az idő, hogy túljussunk a csoportkörön” – fogalmazott a Steaua trénere. Lăcătuşt nem keserítette el, hogy több játékosa nem léphet pályára a mai mérkőzésen: Rădoi, Ovidiu Petre, Golanski és Emeghara sérülés, míg Nicoliţă eltiltás miatt fog hiányozni.

Jürgen Klinsmann, a bajorok mestere sem számíthat egyik kulcsjátékosára, a sérült Ribéryre, valamint Sagnol és Hamit Altintop sem utazott el Bukarestbe. Ott lesz viszont Luca Toni – a 31 éves világbajnok olasz csatár ezen a mérkőzésen mutatkozik be a Bajnokok Ligájában. „Napok óta csak ezen a mérkőzésen jár az eszem. Minden játékos álma, hogy a BL-ben szerepeljen, és hogy meg is nyerje a sorozatot” – mondta Toni. Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke ezzel együtt óvatosságra intette játékosait. „Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a Steaua a csoport leggyengébb tagja: az a tény, hogy kiütötték a Galatasarayt, éppen elegendő ok az óvatosságra”.

P. A.

Bajnokok Ligája, csoportmérkőzések, ma, E csoport: Manchester United–Villarreal (m1, 21.45), Celtic Glasgow–Aalborg. F csoport: Steaua–Bayern München (Pro Tv, 21.45) Olympique Lyon–Fiorentina (sport.ro, 21.45). G csoport: FC Porto–Fenerbahce, Dinamo Kijev–Arsenal. H csoport: Juventus–Zenit Szentpétervár, Real Madrid–BATE Boriszov.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés