Hirdetés

Haraptak a „Farkasok” – Ismét legyőzte a Brassó a HSC-t

Továbbra sem talál fogást erdélyi riválisán a Csíkszeredai HSC férfi jégkorongcsapata a Mol Ligában: a kedd esti hazai pályás, 4-1-es veresége után pénteken idegenben maradt alul 3-2-re a Brassói Coronával szemben.

Krónika

2014. december 28., 15:032014. december 28., 15:03

Pedig utóbbi találkozót a vendégek kezdték jobban, és első emberelőnyüket kihasználva Spady vezetéshez juttatta őket. A lendületük is fokozódott, de a soron következő két ziccer már kimaradt: előbb egy az egy ellen Polc kapussal, majd emberfórban szalasztották el a gólszerzést.

Ez nem sokkal később megbosszulta magát, hiszen a felzárkózó „Farkasok” kiegyenlítették az állást, amikor az egyedül hagyott Klouda a 17. percben védhetetlenül bombázta be a korongot a ketrecbe. „Az első 6-7 percben még két tiszta helyzetünk volt, de nem lőttük be azokat. Aztán visszaestünk. A második harmad jobban sikerült, de túl sok lehetőséget hagytunk kihasználatlanul” – jelezte Christer Dreberg, a HSC vezetőedzője.

Az áthúzódó hazai emberelőnnyel induló második harmad elején ugyanis még hatékony volt a csíkiak védelme, de Spady kiállítását már nem tudták kibekkelni. Hiatamaki lökete még kijött Raitumsról, de a visszapattanó korong egy hazai lábról a csíki ketrecbe pattant. A gólt Mihály Árpádnak ítélték.

A barcaságiak ekkor az irányítást is magukhoz ragadták, és érett játékkal alakították ki helyzeteiket. Ezeket értékesíteni ugyanakkor már nem tudták, a hargitaiak pedig a harmad második felére ismét felpörögtek. Csakhogy a négy a négy ellen induló utolsó játékrész elején Saluga büntetett, és erre még hiába érkezett gyors válasz a HSC részéről, a hátralévő nyílt sisakos adok-kapokban már nem esett több találat.

„A második gól védelmi hibából érkezett, meglehetősen szerencsétlen körülmények között, egy korong jóformán bepattant a hálónkba. Sajnos mi sokkal kevesebb hasonló lehetőséget alakítunk ki az ellenfelek kapuja előtt” – mutatott rá a HSC szakvezetője, aki szerint szoros meccset játszottak, de a legnagyobb gondjuk, hogy nagyon ritkán képesek kettőnél több gólt szerezni. „Sok a fiatal, tapasztalatlan játékosunk, és nehéz olyan rutinos csapatok ellen felvenni a harcot, mint a Brassó, ahol egy Mihály Árpád vagy egy Obsut játszik” – magyarázta Dreberg.

Jerry Andersson, a brassóiak mestere szerint nem könnyű egymás után ugyanazzal az ellenféllel játszani. „Ez meg is látszott a játékunkon, nem voltunk olyan fegyelmezettek és nem koncentráltunk úgy, mint a legutóbbi meccsen, amit 4-1-re nyertünk meg. A legfontosabb azonban az újabb 3 pont. Mindenesetre megnézem a meccs felvételét, mert a hibáinkat minél hamarabb ki kell javítanunk. Fontos győzelmet arattunk, és örülünk, hogy idén ötödszörre is legyőztük a HSC-t a Mol Ligában” – szögezte le a szakember, akinek tanítványai vasárna este már a Ferencvárost fogadják. A budapesti zöld-fehérek hétfőn Csíkszeredában korcsolyáznak, a HSC elleni meccset 19 órától a DigiSport sugározza.

A Mol Liga legutóbbi két játéknapjának összecsapásai során különben a korábban listavezető Dunaújváros kikapott a címvédő Érsekújvártól (3-2-re) és a Miskolci Jegesmedvéktől (4-1-re), így mindkét csapat megelőzte őt az alapszakasz összetettjében. A Miskolc–Érsekújvár rangadót vasárnap este rendezik. Huszonnyolc lejátszott mérkőzést követően a Corona változatlanul a negyedik helyen áll, míg a HSC 14 ponttal sereghajtó a mezőnyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés