Hirdetés

Hamilton visszavágott

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Forma–1 – Botrányok a Magyar Nagydíjon. Kevés izgalmas eseményt hozó futam, ám annál zűrzavarosabb szombati időmérő után Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes) rajt-cél győzelmet aratott a Forma–1-es világbajnokság tegnap megrendezett Magyar Nagydíján. A McLaren két pilótája azonban hiába ért el első, illetve negyedik helyezést a futamon, a versenybíróság döntése értelmében az istálló nem kaphatja meg az ezekért járó pontokat.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. augusztus 06., 00:002007. augusztus 06., 00:00

Alonso „boxtaktikája”

A szombati időmérőn ugyanis példátlan esemény történt: percekkel a helyosztó leintése előtt mind Fernando Alonso, mind Hamilton kiállt a boxba az utolsó kerékcserére. A spanyol azonban annak ellenére, hogy csapattársa már ott várakozott mögötte, a „nyalóka” fölemelése után még tíz másodpercig állt a boxban, ami épp elegendő volt arra, hogy ő még egy gyors kört futva átvegye Hamiltontól a pole pozíciót, a britnek viszont már ne legyen ideje újabb gyors kört autózni. A versenybíróság öt órán keresztül tárgyalta az incidenst, majd úgy döntött, nem fogadja el Ron Dennis csapatfőnök és Alonso magyarázatát. Dennis azzal érvelt, hogy az egész problémát Lewis Hamilton váltotta ki azzal, hogy megelőzte az edzés harmadik szakaszában a címvédő Fernando Alonsót, és ezzel összezavarta az egész csapatot, az előre megálmodott taktikát. Majd hozzátette, csapathiba történt, Alonsónak nem a neki haladást engedélyező táblára kellett volna figyelnie, hanem mérnökének utasítására, mikor mehet ki a pályára a kerekek lecserélése után. A „nyalókás” szerelő állítólag túl hamar emelte fel a táblát. A versenybíróság ugyanakkor azt is kifogásolta, a spanyolnak miért kellett húsz másodpercet a boxban töltenie, amikor ha azonnal visszaáll, akkor sem ütközik forgalomba, hiszen még két autó volt rajta kívül a pályán. Alonso úgy felelt, hogy arról érdeklődött csapatától, hogy biztosan a jó gumikat tették-e fel. Erről többször meg akart győződni, ezért nem tette sebességbe az autóját. A testület ezt az érvelést is inkább nevetségesnek, mint valóságosnak tartotta, hiszen a 20 másodperc alatt bőven lett volna ideje erről beszélni, így öt hellyel hátrébb sorolta a spanyolt, a csapattól pedig megvonta az esetleg megszerzendő pontokat. A News of the World angol bulvárlap egyébként úgy tudja, hogy Hamilton és Dennis között durva, személyeskedő hangvételű párbeszéd zajlott le a csapatrádión. Alonsóhoz hasonló büntetést kapott az olasz Giancarlo Fisichella (Renault) is: ő a japán Jamamotót akadályozta az edzésen, ezért a tizenharmadik helyről rajtolhatott a nyolcadik helyett.

Magabiztos Hamilton

A futamon aztán az élről induló Hamilton már a rajtot követően magabiztosan jött el, és körönként majdnem egy másodperces előnyt gyűjtött. Kétszeres világbajnok, címvédő spanyol csapattársa sem hagyta magát: bár a rajt után néhány helyet hátracsúszott, hozzáfogott hátránya ledolgozásához, azonban csupán annyira futotta erejéből, hogy a rajtnál meglévő pozícióját ismét elérje. Mintegy nyolc körrel a kezdés után aztán a harmadik helyről indult Räikkönen (Ferrari) – aki a rajt után közvetlenül megelőzte a második pozícióból induló Heidfeldet (BMW) – úgy döntött, nem hagy további egérutat Hamiltonnak, és megkezdte a felzárkózást. Hamar elfogyott azonban a lendület, és még a Ferrari hagyományos erőssége, a boxtaktika segítségével sem tudott a brit újonc elé kerülni: hiába hívták ki a világbajnoki pontverseny éllovasával egyszerre kerékcserére, ismét csak a Mercedes mögé tudott visszatérni a pályára. Bár ezek után Hamilton nem tudta egy másodperc fölé növelni előnyét, a finn sem tudott közelebb férkőzni, így aztán a második boxkiállást követően is csak az ezüstszínű autó hátulját láthatta. Bár az utolsó tíz körben úgy tűnt, mégiscsak számíthatnak némi izgalomra is a nézők, mivel Räikkönen már közvetlenül Hamilton mögött autózott, a finn mégis a biztonsági játék mellett döntött, és esze ágában sem volt támadást indítani. A brit így újabb győzelmével ismét növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben csapattársa, Alonso előtt, akit végül Heidfeld mögött negyedikként intettek le. A Ferrari másik versenyzője, a világbajnoki címre még mindig esélyes Felipe Massa nem remekelt: miután a csapat hibájából – nem volt elég benzin az autóban – a szombati időmérőn lefulladt a boxutcában, és csak a 14. helyről rajtolhatott, a futamot a 13. helyen fejezte be.

B. L.


Magyar Nagydíj, pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 3. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber), 4. Fernando Alonso (spanyol, McLaren–Mercedes), 5. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber), 6. Ralf Schumacher (német, Toyota), 7. Nico Rosberg (német, Williams–Toyota), 8. Heikki Kovalainen (finn, Renault). A pontverseny állása, pilóták: 1. L. Hamilton 80 pont, 2. F. Alonso 73, 3. K. Räikkönen 60, 4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 59, 5. N. Heidfeld 42, 6. R. Kubica 28, 7. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 17, 8. H. Kovalainen 16, 9. Alexander Wurz (osztrák, Williams–Toyota) 13, 10. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault) 8, 11. David Coulthard (brit, Red Bull–Renault), 8 12. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 7, 13. N. Rosberg 7, 14. Ralf Schumacher (német, Toyota) 5, 15. Takuma Szato (japán, Super Aguri) 4, 16. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1, 17. Jenson Button (brit, Honda) 1. Konstruktőrök: 1. McLaren 138, 2. Ferrari 119, 3. BMW–Sauber 71, 4. Renault 33, 5. Williams 20, 6. Red Bull 16, 7. Toyota 12, 8. Super Aguri 4, 9. Honda 1.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés