Hirdetés

Hamilton nyerte a zűrös kanadai futamot

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Forma–1 – Lewis Hamilton, Robert Kubica, valamint a biztonsági autó volt a főszereplője a hétvégi Forma–1-es Kanadai Nagydíjnak, amely annak ellenére is az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb versenyét hozta, hogy a McLaren–Mercedes fiatal brit pilótája senkitől sem zavartatva aratott rajt-cél győzelmet.

Balogh Levente

Balogh Levente

2007. június 12., 00:002007. június 12., 00:00

A montreali futam nagy esélyesének a monte-carlói kitűnő formáját továbbra is megtartó McLaren-csapat számított, a nagyhercegségbeli versenyhez hasonlóan ugyanis itt is a brit istálló pilótái szerezték meg a két első rajtkockát, ám ezúttal első ízben az élete első világbajnokságán szereplő Hamilton indulhatott az élről, míg a kétszeres világbajnok, címvédő Fernando Alonsónak a második rajtkocka jutott. A spanyol mindjárt az elején helyre is akarta állítani a sorrendet, ám kisodródott, így Nick Heidfeld (BMW) is megelőzte. Alonso a továbbiakban is sokat hibázott, egyre hátrább került, így Hamilton elsőségét senki sem veszélyeztette, mivel a Ferrari pilótái – Massa és Räikkönen – is csak szenvedtek.

A mezőny a 22. körben mégis összerázódott, miután Sutil a falnak csapódva összetörte autóját, és be kellett küldeni a biztonsági autót. Ám alig indult újra a verseny, ismét csak lassítani kellett, mivel Robert Kubica az utóbbi évek egyik legsúlyosabb balesetét szenvedte el. A BMW lengyel pilótája Trullival hadakozott, amikor elvesztette uralmát az autó fölött, kisodródott, és az oldalfalak között ide-oda csapódva szilánkokra törte a járművet. A versenyzőt azonnal kórházba szállították, de jelentősebb sérülés nélkül úszta meg a balesetet.

Alonso közben ismét hátrább csúszott, mivel kapott egy tíz másodperces büntetést, Massát és Fisichellát (Renault) pedig kizárták, miután a tilos jelzés ellenére is kihajtottak a boxutcából. A spanyol a futam után elárulta, muszáj volt kijönnie a tilos jelzés ellenére is a boxba, mivel üzemanyag nélkül maradt. Hasonló helyzetbe került Nico Rosberg (Williams) is, akinek versenytaktikáját szintén felborította a safety car beküldése, és az ezzel járó boxutcatilalom, így ő is inkább a büntetést választotta. Alonso azonban őrült száguldásba fogott, és sikerült pontszerző helyre fölverekednie magát. Ebben segítségére volt a biztonsági autó, amely előbb Albers (Spyker), majd Liuzzi (Toro Rosso) balesete után állt a mezőny élére. Abroncsai azonban anynyira elhasználódtak, hogy végül már Szato Takuma is megelőzte őt a Super Agurival.

Az élen közben semmi sem változott, Hamilton megszerezte élete első győzelmét – átvéve ezzel a vezetést az összetett pontversenyben –, mögötte Heidfeld futott be, a dobogó harmadik fokára pedig a 19. helyről rajtolt Alexander Wurz (Williams) állhatott fel. A balesetek és kizárások miatt a versenyt végül csak 12 pilóta fejezte be. „Fantasztikus nap, ez történelem. Először voltam itt Kanadában, már eddig is hihetetlen szezon után. Rég készen álltam erre a sikerre, csak idő kérdése volt, hogy jöjjön” – ujjongott diadala után a McLaren „csodagyereke”.

B. L.


Kanadai Nagydíj, pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes), 2. Nick Heidfeld (német, BMW– Sauber), 3. Alexander Wurz (osztrák, Williams–Toyota), 4. Heikki Kovalainen (finn, Renault), 5. Kimi Räikkonen (finn, Ferrari), 6. Szato Takuma (japán, Super Aguri), 7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren–Mercedes), 8. Ralf Schumacher (német, Toyota). Az állás, pilóták: 1. L. Hamilton 48 pont, 2. F. Alonso 40, 3. F. Massa (brazil, Ferrari) 33, 4. K. Räikkönen 27, 5. N. Heidfeld 26, 6. G. Fisichella (olasz, Renault) 13, 7. R. Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 12, 8. A. Wurz 8, 9. H. Kovalainen 8, 10. N. Rosberg (német, Williams–Toyota) 5, 11. D. Coulthard (brit, Red Bull Racing) 4, 12. Sz. Takuma 4, 13. J. Trulli (olasz, Toyota) 4, 14. R. Schumacher 2. Konstruktőrök: 1. McLaren 88 pont, 2. Ferrari 60, 3. BMW–Sauber 38, 4. Renault 21, 5. Williams 13, 6. Toyota 6, 7. Red Bull Racing 4, 8. Super Aguri 4.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés